A gladiátrixok, a női gladiátorok keményebben harcoltak, mint a férfiak
A gladiátrixok a római kori gladiátorok női megfelelői voltak, akik más gladiátrixokkal vagy vadállatokkal harcoltak az arénákban, írja a Heritage Daily.
A „gladiátrix” szó modern találmány, ugyanis nincs archaikus latin szó a női gladiátorokra, sőt, a róluk szóló beszámolók és történelmi bizonyítékok is igen ritkák.
Azt mindenesetre tudjuk, hogy a rómaiak számára a gladiátrixok harca különleges esemény volt.
A római költő, Decimus Junius Juvenalis szerint a gladiátrix az összecsapásokra ugyanazokkal a kiképzési módszerekkel és ugyanolyan fegyverekkel készült, mint a férfiak, azonban nem maradt fenn olyan ludusról (gladiátoriskoláról) szóló beszámoló, amely a női nem számára ilyen kiképzést végzett volna.
Juvenalis arra is utal, hogy minden osztályból kerültek ki gladiátrixok: mind az előkelő (feminae), mind a köznépből származó nők (mulieres) lehettek harcosok, ám valószínűtlennek tűnik, hogy egy feminae az arénában küzdött volna az ezzel járó megbélyegzés miatt.
Ugyanakkor a római társadalom ritkán törődött egy mulieres cselekedeteivel, így a színházi színpadon vagy akár a küzdőtéren való szereplés nem járt részükre társadalmi megvetéssel és nem valószínű, hogy az illető családját rossz hírbe hozta volna.
Ennek bizonyítéka egy Ostia Anticában található felirat, amely az i. u. 2. században tartott arénajátékokról tudósít. A szöveg arra utal, hogy a helyi elöljáró “kardforgató nőket” biztosított az eseményre, akiket nem feminae-ként, hanem mulieres-ként definiál.
Az írott források között szerepel Cassius Dio történész és krónikás (i. u. 155-235) korabeli beszámolója, aki egy, Nero császár anyjának tiszteletére rendezett fesztiválról ír, amelyen nők “lovakat hajtottak, vadállatokat öltek és gladiátorokként harcoltak, egyesek önként, mások akaratuk ellenére”.
Cassius azt is megemlíti, hogy “gyakran Domitianus császár éjszakai játékokat is rendezett, és néha törpéket és nőket állított ki egymás ellen”.
Publius Cornelius Tacitus (i. u. 56-120) a neróni játékokról beszámolva azonban úgy ír, hogy “sok előkelő hölgy és szenátor megszégyenítette magát azzal, hogy megjelent az amfiteátrumban”.
Ami a tárgyi bizonyítékokat illeti, Londonban feltártak egy díszes, gladiátori halotti máglyát, amely gazdag sírmellékleteket és olajlámpákat tartalmazott. A csonttöredékek törvényszéki vizsgálata kimutatta, hogy az illető egy húszas éveiben járó nő volt.
A régészek egy elesett gladiátort ábrázoló, valamint a sporthoz kapcsolódó isteneket ábrázoló lámpákat is találtak, valamint fenyőtobozokat (amelyeket hagyományosan az arénában tisztálkodás céljából égettek el), ami arra engedett következtetni, hogy az elhunyt egy gladiátrix volt, akit a brit média “Gladiátorlányként” emlegetett.
Egy másik példa a Halikarnasszoszi dombormű, egy i. u. 1. vagy 2. századi ábrázolás a törökországi Bodrumból, amely két gladiátrix – művésznevükön Amazon és Achillia – szolgálatból való szabadulásának állít emléket. Mindkét alakot mezítelen felsőtesttel, ágyékkötővel és agancsokkal jelenítik meg.
A gladiátrixok szereplésének i. u. 200-ban Septimius Severus császár egy valószínűleg gladiátorviadalokat is magában foglaló tornaverseny után vetett véget, amikor is kitiltotta az arénából mindkét osztályba tartozó nőket. Cassius Dio beszámolója szerint “a nők rendkívül hevesen versengtek egymással, aminek következtében más, igen előkelő nőkkel is viccelődtek. Ezért ezentúl tilos volt, hogy bármely nő, származásától függetlenül, egyéni küzdelemben harcoljon”.
Ez is érdekes lehet:
