Nehéz elhinni, amit látunk a képsorokon, a botcsinálta „pap” a rendőrökkel sem törődve vetette magát az ukrán elnök konvojára.
Egy oroszbarát politikus papnak öltözött, és megpróbálta elátkozni Volodimir Zelenszkijt, írja a Daily Star.
A közösségi médiában közzétett videón látható, amint a „pap” feszületet tart, és a rendőrség jelenléte ellenére Zelenszkij járműveinek veti magát, tiltakozva az ukrán elnök július 6-ai bulgáriai látogatása ellen.
Zelenszkij elnök egyébként a bolgár miniszterelnökkel közös nyilatkozatot írt alá, amely a 22. dokumentum lett Ukrajna NATO-tagságáról.
A klipben hallani lehet, ahogy a Mir nevű oroszbarát bolgár politikai párt tagja torka szakadtából üvölt. Átkok közepette azt kiabálja:
Zelenszkij, fasiszta Ukrajna, nyugati sátánisták!
közben pedig feszülettel hadonászik a motoros járművek előtt.
Ekkor jól látható, ahogy a rendőrök rávetik magukat, és elrángatják az útról.
A férfiról később kiderült, hogy Atanas Stefanov oroszbarát aktivista, politikus, és az Oroszország Barátai néven ismert csoportosulás öntörvényű vezetője.
Idén júniusban Stefanov megtámadta Kiril Petkovot, Bulgária volt miniszterelnökét, a „Folytatjuk a változást” nevű nyugatpárti politikai szervezet tagját, és más Európa-párti politikusokat is. Előtte egy ukrán zászlót is leszakított a szófiai városházáról.
Újabb fegyverszállítások indulnak
A hihetetles események egyébként épp akkor zajlanak, amikor az Egyesült Államok kazettás bombákat készül küldeni Ukrajnának, hogy segítse őket az Oroszország elleni ellentámadásban.
A fegyverszállítások terve a támadások kereszttüzébe helyezte az USÁ-t, ugyanis a kazettás bombák a világ több mint 100 országában be vannak tiltva a civil lakosságra jelentett veszély miatt. A bombák akár évekkel az eredeti kilövés után is felrobbanhatnak.
Eleinte az amerikai kormány e félelmek miatt visszatartotta a bombák Kijevbe küldését. De most az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan azt mondta, hogy „szükségesek”, mivel maga Oroszország használja a fegyvereket.
A lépés azonban nem volt népszerű az emberi jogi csoportok körében, akik sürgették Ukrajnát, hogy kerülje el a fegyverek használatát, és arra ösztönözték az Egyesült Államokat, hogy ne szállítsa azokat.
Ez is érdekelhet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Megmutatjuk, kik voltak a legkiválóbb magyar csillagászok a történelem során
3600 éves sajtot találtak a régészek egy sírban
Az étrended formálja az agyad: hogyan hatnak az ételek a fejlődésére?
Szenzáció: a NASA 470 millió km távolságból fogott be jeleket
Elhagyott épületek Magyarországon: 5+1 roskadozó építmény, amit egyszer látnod kell
Egy perverz színházi előadás után 18 néző szorult orvosi kezelésre