A szakik megmondták: ebből a húsból kellene a magyaroknak sokkal többet fogyasztania
Méltatlanul mellőzik az egyik legegészségesebb fehérjeforrást a magyarok, holott a nyúlhús kiváló táplálkozás-élettani tulajdonságokkal bír. A hazai nyúlágazat dinamikusan fejlődő trendje az idén megtört, de a nyugat-európai piacokon jelentkező nyúlhiány miatt a hazai szereplőknek esélye nyílhat a piacszerzésre. Ez derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nyúl Terméktanács (NTT) hétfőn publikált körképéből.
Az elmúlt években folyamatosan nőtt a hazai nyúlhústermelés, a pozitív trendet csak az orosz-ukrán háború nyomán kialakult nehéz gazdasági helyzet törte meg. A NAK és az NTT piaci körképe szerint az ágazat 2022-ben figyelemre méltó eredményt ért le, 2023-ban azonban a vártnál is jelentősebb volt a visszaesés. A nyúlágazat Nyugat-Európában is válságba került.
Az első fél évben a magyarok 20 százalékos, a francia, a spanyol és az olasz nyúltenyésztők 30 százalékos visszaesésről számoltak be. A nyugat-európai termelés csökkenésével keletkező vágónyúlhiányt, a szükséges fejlesztéseket követően a magyar nyúlágazat pótolhatja, vélekedik a NAK és az NTT.
Magyarországon hat tenyésztőszervezet biztosítja a genetikai alapot, és több mint ötven nagyüzemi nyúltelep foglalkozik nyúltenyésztéssel, 2022-ben összesen 10 335 tonna élőnyulat állítottak elő. A vágóüzemek szinte teljes egészében hazai előállítású, magyar nyulat dolgoznak fel, a két nagy vágóhíd az összes magyarországi termelés 99 százalékát adja.
A nyúlhús könnyen emészthető, zsírszegény, egészséges és ízletes fehér hús, semmilyen allergén anyagot nem tartalmaz. A húsfélék közül a nyúlhús rendelkezik a legmagasabb fehérjetartalommal, hangsúlyozta a körkép összefoglalója.
A nyúlhúsfogyasztás hazai népszerűsítése érdekében a Nyúl Terméktanács, valamint az Agrármarketing Centrum évek óta közösen folytatja országos kampányát. Céljuk, hogy minél több magyar fogyasztó megismerje a nyúlhús előnyeit és elkészítésének változatos módjait.
Érdemes elolvasni:
- KÉPEK: Fenségesen gyönyörű lombkoronasétány Makón
- Szenzációs lelet: Szent István által veretett első magyar pénzérmét találtak
Source: MTI
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Luxemburgi Erzsébet, a királyné aki királynő akart lenni
Ennek a törpebolygónak a kérge akár 90 százalékban is vízből állhat, ráadásul nincs is olyan messze
A tiltott sziget a Bengáli-öbölben, ahol az őslakosok hidegvérrel megölik a partraszállókat
TESZT: Hivatalosan is zseni, aki észreveszi a három állatot 15 másodperc alatt
Bizarr felfedezés: Tutanhamont merev férfiassággal mumifikálták
A laposföld-elmélet valójában óriási veszélyekkel fenyeget, mutatjuk, hogy miért