Anatólia, azaz a mai Törökország kis-ázsiai területe mindig tartogat meglepetéseket és lehetőséget a szenzációra ilyen szempontból. Most is itt forgattak ki a földből egy agyagtáblát a régészek, amin egy rég elveszett nyelv írásjeleivel rögzítettek valamit, amit még senki sem ért, de a tudósok gőzerővel dolgoznak a megoldáson.
A Science Alert cikke szerint az agyagtábla az ősi Hattusas városából került elő, azaz a Hettita Birodalom központjából és több mint 3000 éves. A városból egyébként több mint 25 ezer ékírásos agyagtábla került már elő, mert a birodalom írnokai mindent szerettek rögzíteni.
A szakértők szerint a most talált titokzatos nyelv nem hasonlít a Közel-Keleten előforduló egyetlen másihoz sem, bár úgy tűnik, hogy más anatóliai-indoeurópai nyelvekkel közös gyökerei vannak.
Az új nyelv ékírásos jelei egy hettitául – azaz a legrégebbi ismert indoeurópai nyelven – fogalmazott agyagtábla végén kezdődnek azzal az átvezetéssel, hogy az olvasó onnantól már a titokzatosa Kalašma országának nyelvén fog olvasni.
Kalašma egy bronzkori állam lehetett, valószínűleg a Hettita Birodalom északnyugati peremén. Andreas Schachner, az egykori hettita főváros feltárásainak vezetője elmondta, hogy már az első alkalommal, amikor kezében tartotta a táblát, érezte annak jelentőségét. Bár az új nyelvről még nem is tudott, azt vette észre, hogy a tábla sokkal jobb állapotban van, mint a több mint 25 ezer másik nagy része, amit itt találtak. Ezeket egyébként már több mint száz éve tanulmányozzák a tudósok, hisz a hettita írnokok mindent lejegyeztek a papírnál tovább elálló agyagtábláikra: szerződéseket, politikai jelentéseket, jogi és vallási szövegeket.
Minden nyelvet lejegyeztek a hettiták
De miért írt a Hettita Birodalom egy meghódított vagy alávetett nép nyelvén?
„A hettitákat egyedülállóan érdekelték az idegen nyelvű rituálék rögzítése” – magyarázza Daniel Schwemer professzor, a Würzburgi Egyetem Közel-Kelet szakértője. És nem egyszerűen tudományos okokból. Úgy tűnik, a Hettita Birodalom több ezer istent és istennőt tisztelt. Miközben a hettiták egyre több területet hódítottak meg a Fekete- és a Földközi-tenger között, a történészek azt gyanítják, hogy a Birodalom új vallásokat integrált, így lojális támogatókra tett szert a meghódított népek köréből. Schachner szerint azáltal, hogy tiszteletet tanúsított más vallások iránt, a Birodalom valószínűleg abban reménykedett, hogy terjeszkedése során egyre több támogatót nyer. Ezért is találunk a hattusasi levéltárban még szíriai és mezopotámiai istenekre történő utalásokat is.
Íme egy fotó az ásatási területről:
Ha ugyanis a birodalom központjában az államközi szerződések és az ország törvényei mellett minden istenséget és vallási kultuszt ismernek, akkor könnyebben össze tudja tartani az uralkodó a birodalmát.
A hettiták tehát meglepően toleránsak voltak “az idegenekkel”. Egyébként ez be is jött nekik. Az említett Kalašma katonái ugyanis egy Kr.e. 1274-ben vívott csatában a hettitákért harcolt az Egyiptomi Birodalom ellen.
A megtalált agyagtábláról még nincs fotó, azt ugyanis vizsgálják a tudósok és próbálják lefordítani. A megjelenés valamikor jövőre várható. De hogy tudd, hogyan érdemes elképzelni, íme egy fotó a kádesi szerződést (annak egy részét) tartalmazó, töredékesen fennmaradt hettita tábláról:
Ez is érdekelhet:
- Ilyen is ritkán történik: új indoeurópai nyelvet fedeztek fel – Olvass tovább ITT
- Misztikus nép eddig ismeretlen nyelve került elő a romok alól
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Az 1835-ös Holdcsalás: Az emberiség első „élet a Holdon” hírközleménye
Tényleg minden 200. ember Dzsingisz kán leszármazottja?
A Nagy Banyanfa Története: A világ legnagyobb banyanfája
Mi történik, ha eltűnnek a csúcsragadozók? Teljes ökológiai katasztrófa…
A Naprendszer hóemberholdja: Dinkinesh és Selam
A Pitești börtön: Románia legkegyetlenebb átnevelő börtöne volt