Még írott nyelvük sem volt, a szkíták mégis kitörölhetetlen nyomot hagytak a történelemben
A szkíták nomád törzsek szövetsége voltak, kultúrájuk pedig Kr. e. 900 és Kr. u. 200 között virágzott az eurázsiai sztyeppéken. A Szibéria távoli tájaira merészkedő oroszok fedezték fel őket, majd az Altaj-hegységben megtalált ősi sírhalmok feltárása révén derült fény a civilizációjukra.
Ezek a permafrosztba burkolózó temetkezési helyek nemcsak a szkíta uralkodók mumifikálódott maradványait őrizték meg, hanem a díszes sírmellékletek, köztük részletgazdag aranytárgyak sokaságát is, számol be az Ancient Origins.
A szkíták életében központi szerepet játszott a lovaglás és az állattartás elsajátítása. A lovak azonban nem csupán közlekedési eszközként szolgáltak. A gazdaság, a hadviselés és a társadalmi státusz kimutatásának szerves részét képezték. A szkíták nomád életmódja lehetővé tette számukra, hogy hatalmas területeket járjanak be az erdős sztyeppéktől a száraz sivatagokig, szezonális legelőket keresve a csordáik számára.
A szkíták jellegzetes művészeti stílusa nagyrészt az állatok és szörnyek közötti csatákról szólt, de ezzel nemcsak a temetkezési tárgyaikat, hanem a testüket is díszítette. A szkíta uralkodók bőrét ilyesfajta jeleneteket ábrázoló, bonyolult tetoválások díszítették, amelyek a természettel való mély kapcsolatukat tükrözték.
Annak ellenére, hogy a szkíták nem rendelkeztek írott nyelvvel, a szomszédos civilizációkkal folytatott kapcsolataik révén kitörölhetetlen nyomot hagytak a történelemben. Többek között kereskedtek a Fekete-tenger északi partján élő görög telepesekkel és összecsaptak a perzsa Akhaimenida Birodalommal is.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A kézikönyv, ami a boszorkányüldözések új hullámát indította el a 15. században
7 nevetséges amerikai törvény, amiért börtönbe mehetsz
Így fest a Föld alkonyata a napfordulókkal az űrből
S-70: az oroszok saját drónjukat lőtték le?
136 év után megfejthették Hasfelmetsző Jack rejtélyét
A hacker, aki egyedül megmentette az egész internetet