Háromszor is magyar volt Oppeln és Ratibor

Opole és Racibórz neve alighanem olvasóink többségének nem mond túl sokat. Ha a német nevüket használjuk, Oppelnt és Ratibort, akkor már ismerősebben csenghet a két lengyelországi város neve. A hozzájuk tartozó hercegséggel együtt ugyanis több alkalommal álltak magyar uralkodó fennhatósága alatt. A három időszak alatt a hercegség magyar urai másképpen viszonyultak a (távoli) hűbérbirtokukhoz.

Szilézia hercegségei magyar hűbérbirtokká válnak

Szilézia középkori története nagyrészt a cseh-lengyel kapcsolatok függvénye volt. Eredetileg a lengyel korona részét képezte, ám a Magyarországot is megjárt III. (Feredeszájú) Boleszláv 1138-as végrendelete a hercegség történetét is megváltoztatta. Ő ugyanis olyan rendelkezést honosított meg Lengyelországban, amelynek következtében az egykor egységes királyság részekre szakadt, mivel minden fiának örökséget adott. A hagyomány pedig leszivárgott az alsóbb területi egységekre is.

A cikk kereteit szétfeszítené, ha minden egyes rész szétválását bemutatnánk, mindenesetre Oppeln és Ratibor Felső-Szilézián belül képeztek külön hercegséget. A lengyel Piast-dinasztia adta az uralkodókat, sőt 1201-ben az addigi szokásokhoz képest meglepő módon a két hercegséget egyesítették, ami 1281-ig tartott, ekkor az örökösök ismét felosztották. 1327-től mindkét hercegség a cseh korona részévé vált.

Oppeln és Ratibor Felső-Szilézia felosztásakor (sárga szín) (Wikipédia)

1469. június 8-án I. Miklós opolei herceg 1469-ben meghódolt Hunyadi Mátyás előtt és elsimerte cseh királynak, Mátyás leginkább annak köszönhette ezt, hogy Podjebrád György cseh király korábban ki akarta akolbólintani őt a hercegségből, mondván, hogy az valójában megüresedett és nem örökölhette meg, továbbá a sziléziai katolikusok sem feltétlenül örültek a huszita cseh király uralmának. Ratibort és Oppelnt végül II. (Jó) János herceg egyesítette 1521-ben.

II. János azonban a pletykás krónikások szerint impotens volt, mindenesetre nem született gyermeke. A potenciális örökösök között ott találhatjuk II. Lajos királyt és a nevelőjét, a Hunyadi-birtokokat is megöröklő Brandenburgi Györgyöt. Ám a mohácsi csata után I. Ferdinánd lett a cseh király, aki végül is megállapodott Brandenburgi Györggyel, hogy hozzájárul az örökléséhez, cserébe egy tetemesebb summáért. Ám 1549-ben végül I. Ferdinánd kezére jutott a brandenburgiaktól a két hercegség. Ekkorra már szilárdan a kezében tartotta a magyar koronát is.

Oppeln és Ratibor, mint méltatlan cserék

Habsburg Ferdinánd nem különösebben ragaszkodott a két hercegséghez, mivel 1551-ben cserealapnak használta őket. Még 1549-ben Fráter György aláírta a nyírbátori egyezményt, amivel előkészítette a Magyar Királyság és a Szapolyai-uralom alá tartozó területek egyesítését. Szapolyai János özvegyét, Izabella királynét és az ekkor kiskorú fiát, János Zsigmond fejedelmet azonban nem értesítették erről az egyezményről. Fráter György ugyanis jónak látta, ha azt csak utólag tárja az érintettek elé és nem mellesleg tartott a törökök válaszától.

1550 októberében az egyezményt visszautasító Izabellát Fráter György kiostromolta Gyulafehérvárról, majd 1551 májusában felszámolta Petrovics Péter és Patócsy Ferenc mozgalmát is, rákényszerítve Izabellát egy újabb egyezmény aláírására. A megállapodás szerint Izabella és János Zsigmond a kezükben lévő területekért cserébe százezer forintot és Oppeln valamint Ratibor hercegségét kapták meg.

Wágner Sándor – Izabella búcsúja (Wikipédia)

Izabella előbb Kassára, majd miután Oppeln felesküdött rá a küldöttei előtt 1552 januárjában, Krakkón keresztül Sziléziába indult. Március 12-én jutott el Oppelnbe, amit azonban ott látott, az finoman szólva is csalódást jelentett neki. Sem Oppeln, sem Ratibor nem volt fogható sem a lengyel, sem a magyar királyi, sem az erdélyi udvarhoz, amelyekhez hozzászokhatott. Oppeln és Ratibor ugyanis nagyjából egy-egy erdélyi vármegyével értek fel. Izabella felpanaszolta Ferdinánd küldötteinek, hogy a vár teljesen elhanyagolt, helyenként fával dúcolták alá, a halastavai kiszáradtak, szarvasmarjána nincs, ömaga ellátására vetőmagot, de még asztalt és székeket is vennie kellett. A hercegség jövedelmét 7300 forintra becsülte, holott a megállapodás szerint 25 ezret ér, de mindez nem elegendő, hiszen Oppeln fenntartása körülbelől tízezer forintot emészt fel.

Oppeln legrégibb látképe 1535-ből (Wikipédia)

Izabella gyorsan egy kisebb körutat tett a hercegségben, hogy egyáltalán felmérje, mit kapott, ám április közepén már ismét Oppelnban találjuk. Nem tartózkodott ott sokáig, hanem meglátogatta a lengyel udvarban édesanyját, Bona Sforzát, aki egyengette a lánya útját, illetve testvérét, Zsigmond Ágost lengyel királyt. Ferdinánd ettől fogva folyamatosan kapacitálta Izabellát, hogy fáradjon vissza a sziléziai birtokaira, míg Izabella (és édesanyja) pedig elvárták Ferdinándtól, hogy fizesse ki a százezer forintot, pótolja ki a hercegség jövedelmét annyira, hogy lakható legyen és gondoskodjon a száműzött királyné és fejedelem kényelméről. A huzavona végül is addig tartott, amíg Ferdinánd pozíciói meg nem rendültek Erdélyben és Izabella és János Zsigmond 1556-ban vissza nem foglalták a fejedelmi trónt, elfelejtve sziléziai birtokaikat.

Fejedelem száműzetésben

A következő magyar birtokosa a két fejedelemségnek nagyjából egy emberöltővel később érkezett meg. Báthory Zsigmond fejedelemsége hiába indult jó csillagzat alatt, rossz fordulatot vett, köszönhetően a tizenötéves háború kirobbanásának. A Habsburgok, hogy megnyerjék Bárthory Zsigmondot, a már korábban emlegetett két sziléziai fejedelemséget és tetemes summát ajánlottak fel neki, ha a törökökkel szemben az ő oldalukra áll, ráadásul egy Habsburg-hercegnő kezét is.

Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem (Wikipédia)

Ám a Mária Krisztiernával kötött házasság, valamint a törökök elleni háború kudarcai lemondásra késztették. 1597 januárjában személyesen utazott Prágába, ahol a két sziléziai fejedelemségért és százezer forintért kifejezte lemondási szándékát, ám az alkuba a prágai udvar nem ment bele. 1597 szeptemberében követek útján ismételte meg az ajánlatot, ekkor végül az összeget 50 ezer tallérra mérsékelve, hosszas tágyalások után december 23-án nyélbe ütötték.

Az erdélyi országgyűlésben néhányan sértve érezték magukat, amikor a fejedelem bejelentette, hogy “elcserélte” őket a két hercegségért. Bécsen keresztül ment Sziléziába, ahol találkozott Mátyás főherceggel is, útközben pedig újabb és újabb levelekkel és követekkel bombázta a Habsburgokat, hogy szíveskedjenek az egyezmény értelmében a járadékának az első részletét, 25 ezer tallért kifizetni. Rudolf császár időközben kiállította az adománylevelet, ám a helyi rendek tiltakoztak, hogy az uralkodó ne császárként, hanem cseh királyként, azaz az ő tényleges hűbérurukként kérje Zsigmond beiktatását és ezt követelték Báthorytól is. A formai ellenálláson túl akadt egy olyan gyakorlati szempontjuk is, hogy a háborúzó Habsburgok a hercegségek javainak egy részét elzálogosították, hogy pénzre tegyenek szert. Végül június 22-én az oppelni rendek felesküdtek rá.

A Piastok kastélya Opole területén, mielőtt a németek a második világháború alatt lebontották (Wikipédia)

Ám Báthory Zsigmond hasonlót érezhetett, mint Izabella, a két hercegség jövedelmét ugyanis szerény hét-nyolc ezer forintra taksálták. Az oppelni kastély állapota katasztrofális volt (egy krónika szerint 1564-ben megrepedt a tetőzete és vaskapcsokkal kellett összefogatni), egyedül a halastavai hoztak némi hasznot. A másik hercegség jövedelme még ennyit sem hozott, ugyanis a fennmaradt számadáskönyvei szerint annyi jövedelmét zálogosították el, hogy mindössze évi ötven tallért hozott 1590 és 1597 között. Báthory Zsigmond ezért részben sürgette a Habsburgokat, hogy fizessenek, de részben azt a tervét akarta valóra váltani, hogy bíborost csináljanak belőle, ezért a Szentszékhez is több levelet küldött ezügyben.

Az elutasító válaszok annyira felbőszítették Báthory Zsigmondot, hogy amikor megtalálta őt Bocskai István levele, hogy térjen haza, lóra kapott és Lengyelországon keresztül Erdélybe ment 1598 augusztusában. A sors iróniája, hogy a követe időközben egy bécsi kereskedőtől a Habsburg-udvar terhére felvette a 25 ezer tallért és értetlenül áll azelőtt, hogy ura már nincs a székhelyén. Érdekes módon a hűbéri viszonyok rendezetlensége odáig fajult, hogy a sziléziaiak még 1599-ben is Zsigmondtól kérték azt, hogy hasson oda a lengyel királynál, hogy annak alattvalói ne hatalmaskodjanak a földjén…

Bethlen Gábor, a két hercegség ura

Bethlen Gábor legsikeresebb hadjáratának lényegében az 1621-es tekinthető, amikor hadai már Bécs falai alatt jártak. Az erdélyi fejedelem a nikolburgi békében lemondott a Szent Koronáról is, cserébe megkapta a két sziléziai hercegséget. Ráadásul Báthory Zsigmonddal ellentétben Bethlen örökösödési joggal kapta meg a két hercegséget, amennyiben pedig nem örökölt volna, úgy unokaöccse Bethlen István volt a kijelölt örökös.

A ratibori kastély manapság (Wikipédia)

Bethlennek erdélyi fejedelemként természetesen nem utazhatott el erdélyi fejedelemként személyesen új sziléziai birtokaira, ezért Tatay Györgyöt és Marussy Andrást küldte el követként. Tervezte ugyan, hogy maga helyett esetleg Bethlen Istvánt küldi, ám a sziléziai rendek ismét a jogaikkal kívántak élni. Egyrészt újfent sérelmezték, hogy az ő hűbéruruk a cseh király és nem a császár, még ha ez a személy történetesen ismét ugyanaz, másrészt Bethlen sürgetését a beiktatásra azzal hárították el, hogy ősi jogaik szerint ezt a rendi gyűlés teheti meg, azt pedig 1622. május 30-ra hívták össze.

Ráadásul a rendi gyűlés garanciákat kért a protestáns erdélyi fejedelemtől, hogy katolikus hitükben meghagyja őket, ezért csak akkor hagyták jóvá az új fejedelmet, amikor Bethlen végül egy újabb pecsétes levelében ezt megtette. Bethlen megpróbálta anyagilag rendbe tenni a tartományokat és méhészeteket állíttatott fel, hogy azokból jövedelme legyen. Pázmány Péternek azonban már 1623 tavaszán arról panaszkodott, hogy a király lényegében átverte őt azzal, hogy két rossz hercegséget adományozott neki. Az sem tetszett neki, hogy a sziléziai rendek boroszlói országgyűlésére 1623-ban nem kapott meghívót, noha hercegként erre jogosult volt.

Ekkorra azonban már körvonalazódott az újabb hadjárata, amelyet 1623-ban el is indított. A császár a hírre elküldte követeit Sziléziába, ahol a rendi gyűlés előtt visszavette a jogait. Bethlen vállalkozása az átmeneti sikerek ellenére kudarccal végződött, így 1624-ben a bécsi békében kénytelen volt lemondani a két hercegségről, azt az ecsedi uradalomra, Nagybányára és Felsőbányára cserélni.

Magyar birtokosai a területnek később már nem akadtak, azt egy rövid időre, 1645 és 1666 között a lengyel királyok szerezték meg, később viszont a Habsburgok, mint cseh királyok birtokolták, amíg a poroszok el nem foglalták 1742-ben.