Román diák bántalmazta a 103 éves negyvennyolcas honvédet

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc katonáinak olykor igen változatos sors jutott. Közéjük tartozott Geszti Mihály, aki rendkívül idős kort ért meg, így azt is átélhette, hogy a románok teszik rá a kezüket szeretett városára, Nagyváradra. A hatalomváltást olyan módon is megérezte, hogy addig folyósított kegydíját elvették, és miközben az utcán sétált, egy román diák alaposan megtépte a szakállát.

Honvédseregből a szegénységbe

Nemrég írtunk arról a történeti érdeksségről, hogy az utolsó negyvennyolcas honvédek rendkívül magas kort értek meg, közülük többen is az 1920-as, 1930-as években hunytak el. Közülük is Geszti Mihály sorsa tartogatott öregkorára szomorú fordulatokat. Geszti Mihály 1830. augusztus 18-án született, ugyanazon a napon, mint Ferenc József császár. Édesapja asztalosmesterként kereste a kenyerét, ő maga viszont takácsmesternek készült.

Nagy-Sándor József, honvéd vezérőrnagy, aradi vértanú (Wikipédia)

1848-ban, 18 évesen jelentkezett honvédnek. A szintén nagyváradi születésű Nagy-Sándor József alatt szolgált és rajta keresztül Damjanich János seregében. Harcolt a Délvidéken is és saját elbeszélése szerint Nagy-Sándor József mellett ordonáncként, azaz futárként szolgált. A világosi fegyverletételt is átélte, majd visszatért polgári foglalkozásához Nagyváradon. Életének egy újabb csavarja, hogy saját elmondása szerint 1862 és 1870 között újra katonának állt, és Miksa császárt is szolgálta Mexikóban. 1910-ben, amikor betöltötte a nyolcvanadik életévét, különös kegyben részesült: az uralkodó, Ferenc József, apja által írt levélből értesült arról, hogy életben van egy vele egynapon született negyvennyolcas honvéd, akit ezért élete végéig tartó kegydíjban részesített.

Idős honvédek 1899-ből (Vasárnapi Újság, 1899. évi 22. szám)

A történelem kereke azonban ismét fordult egyet: a kegydíját IV. Károly király ugyan fenntartotta, de utána Nagyvárad román megszállás alá került, majd Trianonban el is csatolták a várost. A havi ötven korona, amit így kapott, és amit a város utalt ki neki, elapadt. Bár a korabeli lapok egyfajta romantikával emlékeztek meg róla, de a szavakból azért egyértelműen kiderült, hogy ettől fogva Geszti Mihály lényegében koldulásból tartotta fent magát.

Zsidónak nézték az utolsó honvédet

1920-tól Nagyvárad a Román Királyság városa lett. A régi nyugdíját Geszti Mihály nem kapta meg, viszont 200 lesz szegénységi járandóságot kapott. Az 1928-tól megszaporodó riportokban több alkalommal szó esik róla, hogy egy napszámosnál lakik ötven lejért cserébe. Reggelenként felkerekedett a kicsiny otthonából és általában a Barátok templománál kéregetett, ahol már jó ismerősnek számított. Egy tudósítás alkalmából kis szatyrot is hordott magánál, amelyben egy Steiner nevű pék adományként neki szánt kenyere lapult. Olykor távoli jótevők is megemlékeztek róla, mert 1929-ben Clevelandből kapott 100 pengő adományt.

1933. július 18-án aztán olyasmi történt, amivel az idős negyvennyolcas honvéd ismét bekerült a hírekbe. Egy arra járó, egyes lapok szerint részeg román diák ugyanis zsidónak nézte Geszti Mihályt. Ezért jó ötletnek gondolta megrántani a negyvennyolcas honvéd hófehér, hosszú szakállát, amitől az a földre esett és beütötte a fejét is. A bántalmazás alighanem folytatódott volna, ám egy nagyváradi kereskedő közbelépett és elzavarta a román diákot.

Geszti Mihály, egykori negyvennyolcas honvéd portréja (Új Idők 1935. április 18., XLI. évf. 18. szám)

A negyvennyolcas honvéd a tudósítások szerint úgy reagált, hogy sajnálta, hogy nincs nála a fegyvere, amivel annak idején az ellenségre lőhetett, mert különben egy “sehonnaival” kevesebb lenne a földön. A magyarországi lapok természetesen felismerték a helyzet propagandaértékét, és számos újság tudósított az esetről. A negyvennyolcas honvéd, akit a románok bántalmaztak az utcán szimbolikus erővel bírt. Geszti Mihály szerencsésen felépült a sérüléséből, de ezt követően kisebb figyelem övezte a sorsát.

Menni vagy maradni

Egy időben felmerült az is, hogy Geszti Mihályt áthozzák Magyarországra, a Honvédmenházba. Hogy történt ilyen kezdeményezés, arról maga az érintett számolt be több tudósításban. A Vasárnap című budapesti hetilap mindenesetre ennek részleteit is tudni vélte. Eszerint az egykori negyvennyolcas honvéd Serényi Gusztáv nagyváradi rendőrkapitány alatt szolgált rendőrként, majd belső hajdúként, végül éjjeliőrként. Serényi családja Trianon következtében Budapestre menekült. Geszti Mihály valahogy kapcsolatba lépett a családdal száz éves születésnapja körül, így Serényi Gusztáv fia, akit szintén így hívtak és újságíró lett, latba vetette ismertségét.

Gömbös Gyula miniszterelnök (Wikipédia)

Írt az akkori honvédelmi miniszternek, Gömbös Gyulának, hogy vegye kézbe a dolgot. A politikus először azt a tervet találta ki, hogy a már említett módon felhozzák Geszti Mihályt Budapestre, a Honvédmenházba. Ő azonban nem akarta otthagyni Nagyváradot, mondván, hogy az a szülőföldje. (Családja nem volt, hosszú házasságban élt, de nem született gyermeke). Ezt követően Gömbös állítólag intézkedett arról, hogy havi ötven pengőt folyósítsanak a negyvennyolcas honvéd számára. Hogy ez megtörtént-e, arról lehetnek kétségeink, tekintve, hogy erről máshol nem tudósítanak és a Vasárnap cikke Geszti Mihály halálakor erősen kidomborítja Gömbös pozitív szerepét.

Geszti Mihály végül 1935. április 4-én hunyt el. A magyarországi lapok közül némelyek tudni vélték, hogy a román csendőrök vigyázták a temetését és leintették azt, aki magyarul szólalt meg. Az erdélyi lapok hasonlóról nem számoltak be. A negyvennyolcas honvédet református szertartás szerint búcsúztatták, a Rulikowski-temetőben tartott temetésén több százan vettek részt.