Szakértők szerint a Wizz Air a legsebezhetőbb, a magyar fapados azonban csattanós válaszra készül

A Morningstar elemzése szerint a Hormuzi-szoros lezárása miatt kialakult üzemanyagválságban a Wizz Air a legsebezhetőbb az európai légitársaságok közül. Ezzel szemben a magyar fapados szerint nemhogy gond nincs, még kapacitásokat is növelnek többek között azért is, mert nyári üzemanyagigényük jelentős részét már kedvező áron lefedezték. Nem számolnak pótdíj bevezetésével, de elmondásuk szerint a jegyárak a piaci és üzleti környezet változásait tükrözik majd.
Kapacitást növel a Wizz Air a kerozinválság ellenére is
A Ryanair vezére, Michael O’Leary múlt héten beszélt arról sokadjára, hogy a Wizz Air csődbe fog menni. Korábban azt is emlegette, hogy a magyar fapadost fel fogják vásárolni rövidesen. Utóbbiról kijelenthető, hogy nem jött be, egyetlen hír sincs ilyen szándékról.
Azt ugyanakkor Váradi József vezérigazgató is elismeri, hogy Európa túlságosan függ a Közel-Kelettől kerozinellátás tekintetében és azt is, hogy ha be is fejeződne a háború (aminek egyébként nem látszik a vége), az árak akkor is magasabbak maradnak még hónapokig. Ez pedig ősszel az iparág egészében kapacitáscsökkentéshez vezethet majd, azaz kevesebb járat fog tudni indulni.

A Wizz Air azonban úgy tűnik egyelőre semmilyen formában nem készül csökkenésre, sőt növeli kapacitásait. Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden egy online sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számolnak idén, nem terveznek járatcsökkentést az emelkedő kerozinárak miatt és üzemanyag-pótdíjat sem fognak bevezetni. A csúcsidőszakban napi 1200 járat indítását tervezik, ami 20 százalékos növekedés 2025 azonos időszakához képest.
A régióban erősödnének alacsony jegyáraik segítségével
Beszámolt róla, hogy stratégiai céljuk Közép- és Kelet-Európában növelni kapacitásaikat, erősíteni a fővárosok közötti összeköttetéseket. Ennek megfelelően új új bázisokat nyitottak többek között Pozsonyban, Palermóban és Varsóban, miközben meglévő bázisaikat – köztük Budapestet és Milánót – is bővítették erősítve pozícióikat az olasz belföldi piacon is.

A légitársaság továbbra is fenntartja az alacsony árakat: jegyeinek mintegy 40 százaléka 40 euró alatti, amit a modern flotta és az alacsony költségstruktúra biztosít – jegyezte meg.
Tényleg bajban a Wizz Air vagy blöff az egész? Szabadulnak részvényeiktől a Ryanair-vezér figyelmeztetése után
A magyar fapados a legsebezhetőbb
Ian Malin kérdésre válaszolva elmondta: a nyári üzemanyagigény mintegy 70 százalékát kedvező áron fedezték le, így költségeik kisebb mértékben emelkedhetnek, mint azon versenytársaké, amelyek nem alkalmaztak hasonló fedezeti stratégiát. Hozzátette: a kedvezőtlen geopolitikai helyzet és az emelkedő kerozinárak ellenére nem terveznek járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetését sem, a jegyárak ugyanakkor a piaci és üzleti környezet változásait tükrözik majd.
Kiemelte: a Wizz Air pénzügyi helyzete stabil, mintegy 2 milliárd euró likvid forrással rendelkezik.
A Pénzcentrum ugyanakkor a a Morningstar elemzését idézve azt írja, a magyar fapados a legsebezhetőbb a mostani, közel-keleti válság kapcsán, míg a Ryanair és az IAG a legfelkészültebbek. A sebezhetőség abból fakad, hogy a versenytársakénál jóval alacsonyabb az üzemanyagár-fedezeti arányuk és szűkebb a haszonkulcsuk. Ráadásul menetidejük 1-3 órával nőtt az ázsiai célpontokra az iráni háború miatt, ami szintén nem kedvező fejlemény. Ez rontja a kihasználtságot, bonyolítja a személyzet beosztását és növeli az üzemanyag-fogyasztást is.
Ha lemaradtál korábbi cikkeinkről utazás témában:
Te repülnél egyhuzamban 22 órát? Jön a világ leghosszabb közvetlen járata!
Repülni készülsz? Mostantól könnyebb lesz kijutni a budapesti repülőtérre

