A magányt általában lelkiállapotként szoktuk emlegetni, a kutatók szerint azonban ennél jóval többről lehet szó. Az utóbbi évek idegtudományi vizsgálatai arra utalnak, hogy az agy a társas kapcsolatokat ugyanúgy alapvető szükségletként kezeli, mint az evést, az ivást vagy az alvást.

A Livescience friss összefoglalója szerint idegtudósok már azt próbálják feltérképezni, pontosan mely idegsejtek és agyi hálózatok felelősek a magány érzéséért.

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy a tartós magány összefügghet a szív- és érrendszeri betegségek, a stroke és a korai halálozás magasabb kockázatával. A tudósokat azonban egyre inkább az a kérdés foglalkoztatja, miért reagál ilyen erősen a szervezet a társas kapcsolatok hiányára.

A hosszan tartó magány már megváltoztathatja a viselkedést

Az egyik legizgalmasabb elképzelés szerint az agy folyamatosan figyeli, mennyi társas kapcsolat ér bennünket, és ezt összeveti egy belső ideális értékkel. Hasonló mechanizmus működik a testhőmérséklet szabályozásánál vagy az éhség esetében is.

Kay Tye, a kaliforniai Salk Intézet idegtudósa olyan idegsejteket azonosított egerekben, amelyek kifejezetten aktívvá váltak az elszigeteltség után. Amikor a kutatók mesterségesen gátolták ezeket a sejteket, az állatok kevésbé keresték társaik közelségét. Amikor viszont aktiválták őket, az egerek sokkal inkább vágytak a társas kapcsolatokra. A kutatók ekkor vetették fel, hogy talán sikerült megtalálniuk a magány „sejtszintű alapját”.

Emellett arraa is rájöttek, hogy a magány hatásai nem minden esetben egyformák.

A nőstény egerek esetében az elszigeteltség idővel még erősebb társas viselkedést eredményezett. A hímeknél viszont két hét után ennek éppen az ellenkezőjét figyelték meg: kevésbé érdeklődtek társaik iránt, és a viszontlátás sem váltott ki náluk különösebb lelkesedést.

A kutatók egyelőre nem tudják pontosan, mi áll a nemek közötti különbség hátterében, de az eredmények arra utalnak, hogy a tartós elszigeteltség alapvetően átformálhatja a társas viselkedést.

Hasonló jelenséget embereknél is megfigyeltek. A hosszú ideig magánzárkában tartott rabok esetében a szakemberek azt tapasztalták, hogy egy idő után nemcsak csökken a társas kapcsolatok iránti vágy, hanem egyesek kifejezetten félni kezdenek a társas helyzetektől. Ez arra utalhat, hogy a magány rövid távon kapcsolatkeresésre ösztönöz, tartós fennállása esetén azonban éppen az ellenkező hatást válthatja ki.

A vizsgálatok során az tpastalható, hogy az agy egyfajta társas egyensúlyra törekszik, és ha valaki túl kevés emberi kapcsolatot tapasztal, jelzést küld, hogy változtatni kell a helyzeten. Ez ugyanaz az elv, amely arra késztet bennünket, hogy vizet igyunk szomjúság esetén vagy ennivalót keressünk, amikor éhesek vagyunk.

Ezt a szemléletet emberi kísérletekkel is próbára tették. Önkéntesek tíz órán át teljesen egyedül maradtak, majd az elszigeteltséget követően társas helyzeteket ábrázoló képeket néztek. A vizsgálatok azt mutatták, hogy az agyuk ugyanazokat a területeket aktiválta, amelyek az éhező embereknél az étel látványára reagálnak.

Ha lemaradtál: A káromkodás valóban erőt ad? A legújabb kutatások szerint igen!

Külön idegsejtek reagálnak a magányra és a találkozásra

Catherine Dulac, a Harvard Egyetem idegtudósa és kutatócsoportja szintén állatkísérletekkel vizsgálta a magány agyi mechanizmusát.

A kutatók a hipotalamuszban – az agy egyik olyan területén, amely az alapvető biológiai szükségletek szabályozásában játszik szerepet – két különböző idegsejtcsoportot azonosítottak. Az egyik akkor vált aktívvá, amikor az állatok egyedül voltak, a másik pedig akkor, amikor újra találkozhattak társaikkal.

A kutatók azt is megvizsgálták, mi történik, ha mesterségesen aktiválják ezeket a sejteket. Amikor a magányhoz kapcsolódó neuronokat stimulálták, az egerek kifejezetten kerülték az adott környezetet, ami arra utal, hogy ezek a sejtek kellemetlen érzésekkel állhatnak kapcsolatban. Ezzel szemben a találkozáshoz kapcsolódó neuronok aktiválása vonzóvá tette ugyanazt a helyet az állatok számára.

„Kellemetlen egyedül lenni, ugyanúgy, ahogy kellemetlen éhesnek lenni” – fogalmazott Dulac a kutatás kapcsán.

A magány ellenszere egy ősi szükséglethez vezet

A kutatók ezután arra keresték a választ, honnan tudja egy állat, hogy egyedül van-e. Elsőre kézenfekvőnek tűnhet, hogy a látás, a hangok vagy a szagok adják a választ, a kísérletek azonban mást mutattak.

Az egerek akkor is a magány jeleit mutatták, amikor hallották és érezték társaik szagát, de fizikailag nem érhettek hozzájuk. Úgy tűnik, hogy számukra a közelség egyik legfontosabb bizonyítéka maga az érintés.

A pszichológiai folyamatoknál ez segíthet megérteni, miért van különleges jelentősége az ölelésnek, a simogatásnak vagy akár egy baráti vállveregetésnek az emberek életében. Bár egy telefonhívás vagy üzenet is csökkentheti az elszigeteltség érzését, az érintés olyan ősi idegrendszeri mechanizmusokat aktiválhat, amelyek több százmillió éves evolúciós múltra tekintenek vissza.

A tudósok még messze vannak attól, hogy teljesen feltérképezzék a magány idegrendszeri hátterét, de egyre több tanulmányból derül ki, hogy az embernek hasonló módon van szüksége a társas viszonyra, mint az ételre, a vízre vagy az alvásra.

Olvass tovább: Ez a 4 legegyértelműbb jel a megcsalásra a magánnyomozó szerint