Július elején újabb hosszú távú járatot köszöntöttek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: elindult a flynas közvetlen Budapest-Rijád járata. Ezzel egy teljesen új, különleges úti céllal gazdagodott a magyar fővárosból elérhető járathálózat.
Újabb közvetlen járat Budapestről
A járat heti három alkalommal, szerdán, pénteken és vasárnap közlekedik Szaúd-Arábia fővárosa és Budapest között, a nyári szezonban, egészen szeptember 30-ig. A megközelítőleg öt órás repülést a légitársaság a legújabb Airbus A320neo modellekkel teljesíti, amely környezetkímélőbb és csendesebb utazást kínál.

Rijád a hagyomány és a modernitás különleges elegyét kínálja, amely egyszerre vonultat fel olyan történelmi kincseket, mint a 15. századi At-Turaif negyed, és felhőkarcolók uralta, már-már futurisztikus látképet. Első sorban azok számára ajánlott, akik szeretnék megtapasztalni a szaúdi kultúra vendégszeretetét, nyitottak a kulináris különlegességekre, valamint kíváncsiak egy modern, pezsgő nagyváros nyújtotta lehetőségekre akár egy rövid hétvégi kikapcsolódás során is.

A légi összeköttetés a várakozások szerint elsősorban beutazó forgalom tekintetében lesz hangsúlyosabb. Rijád mellett a szolgáltatás a flynas hálózatán keresztül további csatlakozási lehetőségeket biztosít az utasoknak, beleértve a Szaúd-Arábiában található úti célok elérését a rijádi, dzsiddai, dammami, abhai és kaszími csomópontokon keresztül, valamint olyan nemzetközi célállomásokat is, mint India, Pakisztán és Etiópia. Az új járat emellett a két ország gazdasági, beruházási, turisztikai és kulturális kapcsolatait is tovább erősítheti.
Ezt olvastad már? Megnyílt Budapesten a legendás milánói Pasticceria Cova első magyarországi cukrászdája – videó
156 útvonalat üzemeltet a flynas
A flynas, a Közel-Kelet legjobb diszkont légitársasága és világviszonylatban is meghatározó szereplő, az első légitársaság, amelyet a szaúd-arábiai értéktőzsdén (Tadawul) jegyeznek. 156 útvonalat üzemeltet több mint 80 belföldi és nemzetközi célállomás felé 38 országban, heti több mint 2000 járattal. 2007-es indulása óta 110 millió utast szállított, és növekedési és terjeszkedési tervének részeként – a „Vision 2030” céljaival összhangban – 165 belföldi és nemzetközi úti cél elérését tűzte ki célul.

A flynas járatainak utasai a vállalat összes foglalási csatornáján keresztül foglalhatnak járatot: a weboldalon, a flynas alkalmazáson vagy utazási irodákon keresztül.