Röviddel a felszállás után visszafordult a Wizz Air Budapest–Tallinn járata vasárnap hajnalban, miután a repülőgép madárral ütközött felszállás közben.

A Tudásmorzsák a repülésről szakmai Facebook-oldal beszámolója szerint az eset vasárnap reggel fél hat körül történt. Az Airbus A321neo személyzete az ütközést követően elővigyázatosságból a visszatérés mellett döntött.

A repülőgép a leszállás előtt rövid ideig várakozott a levegőben, hogy csökkentse a leszállósúlyát, majd rendben leszállt a budapesti repülőtéren.

Nem ritka jelenség, de komolyan veszik

A szakmai oldal szerint a madárral történő ütközés a légiközlekedésben nem számít ritka eseménynek, ugyanakkor csak ritkán okoz olyan sérülést, amely veszélyezteti a repülőgép biztonságos üzemelését.

Ilyen esetekben a légitársaságok gyakran döntenek a visszafordulás mellett, hogy a repülőgépet saját bázisukon vizsgálhassák át. Budapesten rendelkezésre állnak a szerződött karbantartó szakemberek, valamint szükség esetén cseregép is biztosítható.

Ha egy esetleges sérülést – például az orrkúpot érő károsodást – csak a célállomáson fedeznek fel, a javítás jóval bonyolultabb lehet, és a visszainduló járatot is veszélyeztetheti.

Átvizsgálás után dönthetnek a folytatásról

Egyelőre nem közölték, hogy a madárütközés okozott-e bármilyen sérülést a repülőgépen. Az ilyen esetekben azonban minden repülőgépet alapos műszaki ellenőrzésnek vetnek alá, mielőtt ismét forgalomba állna.

A légitársaság szükség esetén cseregépet is beállíthat annak érdekében, hogy a járat a lehető legkisebb késéssel folytathassa útját.

Tovább terjeszkedik a Wizz Air

Néhány nappal ezelőtt beszámoltunk róla, hogy a Wizz Air újabb jelentős fejlesztéseket jelentett be: a 2026/2027-es téli menetrend kezdetétől két új közvetlen útvonalat indít Budapestről, emellett hét már meglévő járatának gyakoriságát is növeli.

A légitársaság közben Spanyolországban is történelmi lépésre szánta el magát: első alkalommal nyit állandó működési bázisokat Madridban és Valenciában.

Két új úti cél Budapestről

A téli menetrend részeként 2026. október 25-től közvetlen járat indul Budapest és Oslo között. A norvég főváros kezdetben heti négy, később heti öt alkalommal lesz elérhető.

Két nappal később, október 27-től egy új egyiptomi üdülőhely is felkerül a budapesti kínálatba: Marsza Alam heti két közvetlen járattal válik elérhetővé.

A légitársaság közlése szerint a jegyek már mindkét új útvonalra foglalhatók a Wizz Air honlapján és mobilalkalmazásában.

Hét népszerű útvonalon is több járat közlekedik

Nemcsak új célállomások jelennek meg a menetrendben, hanem több kedvelt útvonalon is bővül a kapacitás. Heti egy-egy további járat indul majd az alábbi városokba:

  • Bilbao
  • Gíza
  • Hurghada
  • Reykjavík
  • Sarm es-Sejk
  • Tenerife
  • Thesszaloniki

A bővítésnek köszönhetően az utasok nagyobb rugalmassággal tervezhetik meg téli utazásaikat.