Kábítószer-birtoklás miatt indított nyomozást a rendőrség a Sebestyén Balázs szombati budapesti DJ-show-ja és koncertje alatti rosszullétek miatt – írta a Telex a Budapesti Rendőr-főkapitányságra hivatkozva hétfőn. Több nő is rosszul lett a szombati koncert alatt, a média arról írt, hogy esetleg ginát tölthettek az italukba, ami alkohollal kombinálva a központi idegrendszer bénulásához vezet. A koncert a Hajógyári-szigeten volt, ami a Sziget Fesztiválnak is biztosítja a helyszínt.

Egymás után csuklottak össze a fiatal nők a Szigeten

A lap kérdésére a BRFK azt közölte: a nyomozók már több tanút is meghallhattak, és céljuk a történtek teljeskörű tisztázása. Egy fiatal még vasárnap posztolt arról, hogy a húgát valószínűleg tudtán kívül bedrogozhatták a buli alatt. Nem sokkal később egy 39 éves nő videóban számolt be arról, hogy miután megitta az italát, szinte azonnal összecsuklott, írja a MTI.

Vasárnap este a rendezvénynek helyet adó Sziget is reagált a történtekre. Azt írták, hogy a koncert nem része a Sziget Fesztivál programjának, de őket is mélyen felháborították a közösségi médiában megjelent beszámolók, és mindenkit, aki ilyen esettel érintett, arra bátorítanak, hogy forduljon a rendőrséghez. A maguk részéről segíteni fogják a nyomozóhatóság munkáját. Azt is hozzátették, hogy a vendéglátóegységeik évek óta ugyanazokkal a kipróbált és megbízható alvállalkozókkal működnek, akik biztonságosan és színvonalasan szolgálják ki a közönséget.

Sziget Fesztiválon résztvevő fiatalok zászlóval táncolnak
Ma indult el hivatalosan is a Sziget Fesztivál a nulladik nappal. A fent vázolt bűncselekménynek nincs köze a fesztiválhoz, attól különálló esemény. Forrás: szigetfestival.com

Drogosoknak hitték őket a detoxban

A koncerten résztvevő férfi posztjában azt írta, amíg a helyszíni detoxikálóban várakozott, legalább 18 fiatal került be oda hasonló eset miatt, és felháborítónak nevezte, ahogy a húgával és vele is bántak; mintha ők tehetnének a történtekről.

Az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán azt írta a közösségi médiában megjelent kritikákra reagálva, hogy komolyan veszik az ellátással és a kommunikációval kapcsolatos észrevételeket, ezért megvizsgálják a működésüket érintő körülményeket.

A szervezet kiemelte: a mentőszolgálat számára a szakszerű betegellátás mellett az is alapvető elvárás, hogy munkatársaik minden beteghez és hozzátartozóhoz megfelelő módon, empatikusan viszonyuljanak. „Fontosnak tartjuk, hogy az ilyen visszajelzésekből tanuljunk, feltárjuk az esetleges hibák vagy hiányosságok okait, és ahol szükséges, javítsunk a működésünkön” – írták.

Két óra alatt ért oda a mentő

Az esetről partneroldalunkon mi is beszámoltunk tegnap. A korábban említett, 39 éves nő, Enikő arról számolt be, hogy megkért valakit, hozzon neki italt a VIP-ből, mert nagyon hosszú volt a sor. Ezután összeesett, amit szerinte nem okozhatott az alkohol. Egy fiatal orvos házaspár próbálta eszméleténél tartani, ha nincs ott a férje és ők, bármit megtehettek volna vele. Enikő szerint a mentő csak két óra múlva ért oda hozzá.

Ha lemaradtál volna: Indul az újragondolt Sziget: programok, újdonságok, sztárfellépők

A közösségi médiában többen arra gyanakodtak, hogy ginát tehettek az érintett hölgyek italába, ezt azonban még senki sem erősítette meg.

szórakozás lányok csajok buli party alkohol

A gina egy szintetikus kábítószer (azaz csak laborban állítható elő), színtelen, szagtalan, folyékony halmazállapotú és nem véletlenül hívják erőszak-drognak. Elsősorban fiatal lányok italába szokták belekeverni, ám súlyos kockázattal jár a használata, hisz légzésbénulást, rosszabb esetben halált is okozhat, írja a Blikk. Vérből csupán 4-5 óráig mutatható ki, vizeletből 8-12 órán át, ám hajból akár hónapokkal később is egy speciális, ám drága toxikológiai vizsgálattal.

Ha csak a gyanú vetődik fel, hogy valaki begináztak, azonnal hívni kell a mentőt és biztonságba kell helyezni, stabil oldalfekvésben.

DJ OTI Budapesti koncertje
Regetegen voltak Sebestyén Balázs, azaz DJ OTI koncertjén szombaton. Forrás: Facebook/DJ OTI

Mentősökre támadtak Erdélyben, azt hitték, szervkereskedők és gyerekeket rabolnak