Egyik pillanatban még a haverjaival bulizott DJ OTI budapesti koncertjén, majd elindult a mosdó felé, legközelebb pedig már egy ágyra emlékszik, amely mellett egy orvos állt, miközben a hasán egy szám látszódott. Ez nem egy horrorfilm kezdete, hanem a való élet, ráadásul tegnapelőtt történt a Hajógyári-szigeten, azon a helyen, ahol a Sziget Fesztivál megnyitotta kapuit. Máig nem tudja senki, hogy pontosan mi történhetett: bedrogozták a fiatalokat vagy valami más állhat a háttérben.

Nem a Sziget Fesztiválon, de a Sziget-nagyszínpadon volt a koncert, ami alatt a rosszullétek történtek

A Sziget Fesztivál szervezői gyorsan közleményeztek vasárnap, hogy elítélik, ami történt, de a DJ OTI (Sebestyén Balázs) koncerthez nekik semmi közük nincs, az nincs benne a Sziget Fesztivál programjában. A koncert ugyanakkor a Sziget Fesztivál nagyszínpadán volt, Balázs pedig egy Sziget-logó előtt repült a buli egyik csúcspontján, így sokan kötötték össze fejben a két rendezvényt.

Mind a Sziget, mind Balázs kifejezte sajnálkozását és az emberélet fontosságát hangsúlyozták. Gerendai Károly Sziget-főszervező még azt is hozzátette, hogy kollégáival igyekeznek majd alaposabban is utánajárni, hogy pontosan mi is történhetett. Ő egyébként azt jelezte, hogy húsz esetről tud a 100 egészségügyi ellátott köréből, miközben sok tízezren vettek részt a rendezvényen.

Nem csak lányok lettek rosszul a budapesti koncerten
Sebestyén Balázs, alias DJ OTI a Szigetnek köszönte meg a fantasztikus koncertet. Forrás: Facebook/DJ OTI

Órák maradtak ki az életéből a budapesti koncerten – nem tudja ki segített neki

Az Indexnek egy érintett ma számolt be arról, hogy miként élte meg az eseményeket. A harmincas éveiben járó férfi szerint nem ivott sok alkoholt, mégis olyan állapotba került, amelyre máig alig talál magyarázatot: három-négy óra teljesen kiesett az emlékezetéből.

Egyszer még a barátaival bulizott, majd mosdóba indult és utána se kép se hang. A következő kép, amire emlékszik, már az, hogy egy szobában fekszik, miközben egy orvos áll mellette. Azt sem tudja, hogyan került oda, és azt sem, ki segített neki eljutni az egészségügyi ellátóhelyre. Azt feltételezi, hogy amikor magához tért, elmondhatták neki, mi történt vele, ezekből az információkból azonban semmi nem maradt meg benne.

legénybúcsú
Illusztráció: a harmincas férfi egyik pillanatban még jól volt, a másik pillanatban se kép, se hang. Forrás: depositphotos.com

A férfi számára az egyik legmegdöbbentőbb részlet csak később vált világossá. Amikor jobban magához tért, észrevette, hogy egy hatalmas számot írtak filctollal a hasára. A zsebeit közben kiürítették, telefonját és igazolványait pedig egy átlátszó zacskóban kapta vissza.

Szakszerű ellátás, másnapi rosszullét

Az Index szerint a bőrre írt szám a tömegrendezvényeken alkalmazott azonosítási módszer: ha valaki eszméletlen vagy nem képes kommunikálni, a sorszám segítségével kötik össze a beteget a dokumentációjával és a nála talált tárgyakkal.

Az előzmények itt olvashatók – Fiatal nők lettek egymás után rosszul a budapesti koncerten: már nyomoz a rendőrség, erre kell nagyon vigyázni

A férfi a Szigeten működő detoxikálóban tért magához. Ez az a megfigyelőhely, ahol a súlyosan ittas vagy tudatmódosító szer hatása alatt álló embereket orvosi felügyelet mellett tartják mindaddig, amíg állapotuk stabilizálódik. A fesztiválon egy teljes egészségügyi központ működik, triázzsal, belgyógyászati és sebészeti kezelővel, sokktalanítóval, fektetővel és detoxikálóval, mintegy ötvenfős mentőcsapattal.

A történet azonban az éjszakával nem ért véget. A férfi elmondása szerint vasárnap egész nap rendkívül rosszul volt, és állítása szerint életében nem érezte magát még ennyire rosszul.

Az eset miatt a BRFK kábítószer birtoklása miatt nyomozást indított, és tanúkat is kihallgattak. Ugyanakkor egyelőre nincs nyilvánosságra hozott toxikológiai eredmény, amely bizonyítaná, hogy a férfi vagy bárki más akaratán kívül tudatmódosító szert kapott volna. Sokan GBH-ra gyanakszanak, azaz közkeletű nevén ginára, ám ez hamar kiürül a szervezetből, igaz, hajból – költségesen – kimutatható.

Grúz turista próbált megerőszakolni egy magyar tinédzsert – nem várt segítséget kapott az áldozat kínaiaktól