Moszkva magyarázatot kért Washingtontól és Ankarától azokra az információkra, amelyek szerint Törökországban tárolt jelentős mennyiségű amerikai fegyvert és lőszert adnának át Ukrajnának – közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szombaton a RIA Novosztyi orosz hírportál szerint.
„Nem csupán a kijevi hatóságok által fokozni kívánt áldozatokról és pusztításról van szó, hanem a Washingtonnal és Ankarával fenntartott kétoldalú kapcsolatainknak okozott súlyos károkról is. A béketeremtő retorika alkalmazására irányuló kísérletek, miközben ezzel párhuzamosan fegyverekkel látják el az ukrán +nácikat+, elkerülhetetlenül aláássák a kölcsönös bizalmat” – jelentette ki Zaharova az orosz külügyminisztérium honlapján közzétett kommentárjában.
A múlt héten az Egyesült Államok Kongresszusa olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyekből kiderült, hogy feltételezhetően amerikai fegyverrendszereket adhatnak át Kijevnek a törökországi készletekből.
A lista egyebek mellett 12 MLRS sorozatvető-rendszer indítóberendezését és 70 ATACMS ballisztikus rakétát tartalmaz.
A dokumentumok szerint Törökország hivatalosan hadseregének korszerűsítésére törekszik, és ennek keretében megszabadulna az lecserélendő fegyverrendszerektől. Ezeket magánvállalatokon keresztül tervezik átadni: a török MKE, ASFAT és ARCA Savunma, a bolgár VTIC International Ltd., valamint az amerikai Pansophico és Patriot Defense Group vállalaton keresztül .
A dokumentum megvitatására két hét áll rendelkezésre, a Képviselőház és a Szenátus azonban nyári szüneten van. Ugyanakkor külön szavazásra nincs szükség: a dokumentum automatikusan hatályba lép, amennyiben a két kamara nem fogad el közös határozatot a blokkolásáról – írta az orosz hírportál.
Ha lemaradtál volna: Durván kiakadtak a japánok az oroszokra: itt az újabb nemzetközi válság? – Videón Putyin látogatása
Ukrajna csapást mért a Roszkozmoszhoz tartozó Progressz központra
Ukrajna csapást mért a Roszkozmosz orosz állami űrvállalathoz tartozó Progressz központra, valamint a Nyizsnyij Novgorod megyében található szavaszlejkai repülőtérre – számolt be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon.
„Ma újabb jelentős eredményeket értünk el a nagy hatótávolságú csapásainkkal Oroszország szamarai régiójában: ukrán gyártású Flamingo rakétákkal csapást mértünk a Roszkozmosz egyik kulcsfontosságú vállalatára, a Progressz központra, amely egyebek mellett elektronikai eszközök gyártásával foglalkozik. A létesítmény mintegy 900 kilométerre van a határunktól” – közölte az államfő.
Zelenszkij hozzátette, hogy az ukrán „nagy hatótávolságú szankciók” az országhatártól mintegy 700 kilométerre lévő szavaszlejkai repülőteret is elérték, ahol az Ukrajna városait és falvait támadó orosz rakéták hordozói állomásoznak.
„Fontos, hogy Oroszország háborús potenciálja csökkenjen. Békére van szükség, és ennek Oroszországban is láthatónak kell lennie konkrét létesítmények konkrét károsodásában” – hangsúlyozta az elnök.
Olekszandr Hanzsa, a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megye kormányzója közölte, hogy az orosz erők az éjjel drónokkal csapást mértek Marhanec városában egy többszintes lakóházra, a támadásban meghalt egy három hónapos kisfiú, 11-en pedig megsebesültek, köztük egy 5 és egy 12 éves gyerek.
A Zaporizzsja megyei kormányzói hivatal arról adott hírt, hogy Oroszország a földeken dolgozó mezőgazdasági munkásokat támadta: két ember megsebesült egy kombájnra mért dróncsapásban.
A közép-ukrajnai Poltava megyét is orosz támadás érte, a rendőrség közlése szerint két férfi sérült meg, valamint megrongálódott egy vállalat épülete és több lakóház. A déli Herszon megyében egy civil gépkocsit ért orosz támadás, négy ember megsebesült – tájékoztatott a régió kormányzói hivatala.
Az ukrán légierő jelentése szerint Oroszország az éjjel 152 drónnal támadta Ukrajnát, a légvédelem 127-et semlegesített.
Ezt olvastad már? Amerikai hírszerzés: Putyin a közeljövőben egy támadással tesztelheti a NATO egységét