Úgy tűnik nem ért véget a tavalyi tigriskölyökkel kezdődött különös eset. Ugyanannál a tiszafüredi férfinál most egy fehérpamacsos selyemmajmot találtak a rendőrök.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ismét egy egzotikus állat miatt nyomoz annak a tiszafüredi férfinak az ügyében, akinél tavaly egy tigriskölyköt találtak. Ezúttal egy fehérpamacsos selyemmajom került elő az autójából – számolt be róla a police.hu.
Az NNI környezeti bűnözés elleni egysége 2025 novembere óta folytat eljárást a férfi ellen természetkárosítás gyanúja miatt. Akkor házkutatás során találták meg nála a Magyarországra feltehetően illegálisan behozott tigriskölyköt.
A Pablo névre keresztelt fiatal tigrist először a Fővárosi Állat- és Növénykertbe vitték, később pedig a Veresegyházi Medveotthonba került, ahol jelenleg is él.
Ezúttal az autóból került elő az egzotikus állat
A rendőrök szeptember 24-én Pomázon állították meg a férfit. Az autó csomagtartójában, egy macskahordozóban azonban nem macskát találtak, hanem egy fehérpamacsos selyemmajmot.
A rendőrség szerint az állat származását nem lehetett igazolni: nem rendelkezett a származását bizonyító dokumentumokkal, és egyedi azonosítója sem volt. A hatóság tájékoztatása szerint ilyen állatot magánszemély Magyarországon nem tarthat.
A Fővárosi Állat- és Növénykert közlése szerint az első vizsgálatok alapján a majom egészséges hímnek tűnik.
„Az intézkedés során a gyanúsított csomagtartójából, egy macskahordozóból előkerült majmocska az elsődleges vizsgálatok alapján egészséges hímnek tűnik. Dr. Sós Endre főigazgató és főállatorvos a vizsgálatot követően bélsármintát vett, majd kollégáink intézményünk Karanténállomására szállították a kis jövevényt, ahol egyelőre megfigyelik.”

Letartóztatták a selyemmajmot bujtató férfit
A nyomozók az újabb egzotikus állat miatt ismét gyanúsítottként hallgatták ki a férfit.
Mivel már a korábbi, tigriskölyökkel kapcsolatos ügyben is eljárás folyt ellene, a rendőrök őrizetbe vették, a bíróság pedig később elrendelte a letartóztatását.
A nyomozás során most mindkét eset körülményeit vizsgálják, köztük azt is, hogyan került a selyemmajom a férfihoz.
Tudtad, hogy a világ legrégebbi, ma is működő állatkertje Bécsben található? – fotógaléria
A Fővárosi Állatkert figyelmeztet: a vadállat nem házi kedvenc
Az állatkert az eset kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy egy vadon élő állat megfelelő tartása jóval többet jelent az etetésnél és az állatorvosi ellátásnál.
A társas fajok számára például elengedhetetlen a fajtársak közelsége és a természetes viselkedésüknek megfelelő környezet. Attól pedig, hogy egy kismajom látszólag jól érzi magát az ember közelében, még nem biztos, hogy valóban megfelelő körülmények között él.
Ahogy az állatkert fogalmazott: az állatjólét nem abból indul ki, hogy az ember mit gondol jónak, hanem abból, hogy mire van szüksége az adott fajnak.
Olvass tovább: Tízezer éve kihalt óriás nyomára bukkantak Kaliforniában: először azt hitték, egy fura szikla az