A mesterséges intelligenciától az energiaválságon és Magyarország vízhelyzetén át a Fidesz és a Tisza Párt bírálatáig számos témát érintett Toroczkai László a Mi Hazánk Mozgalom szombati tisztújító kongresszusán. A pártelnök szerint a következő évek technológiai változásai alapjaiban alakíthatják át a világot.
A Mi Hazánk Mozgalom szombaton Budapesten tartja ötödik tisztújító kongresszusát, amelyen a több száz küldött a párt vezető tisztségviselőiről is dönt. Toroczkai László a tanácskozás délelőtti részében mintegy egyórás beszédet mondott.
A felszólalás egyik központi témája a mesterséges intelligencia gyors fejlődése volt.
Toroczkai szerint olyan technológiai változás zajlik, amelyre az emberiség történetében korábban nem volt példa. A politikus azt állította, hogy a mesterséges intelligencia a jövőben akár egzisztenciális veszélyt is jelenthet az emberiségre, és néhány éven belül a humanoid robotok bizonyos területeken erősebbek és intelligensebbek lehetnek az embernél.
„Az atombombát legalább látjuk jönni, de ha az MI pusztítja ki az emberiséget, azt észlelni sem fogjuk”
– fogalmazott Toroczkai.
A Mi Hazánk elnöke az MI lehetséges biológiai és munkaerőpiaci kockázatairól is beszélt. Szerinte a technológia fejlődése munkahelyeket szüntethet meg, és példaként az önvezető taxikat említette. Ugyanakkor azt is állította, hogy az automatizáció csökkentheti az Európába irányuló munkaerő-bevándorlás gazdasági indokait.
Ha lemaradtál: Enyhülhet a feszültség Magyarország és Ukrajna között? Budapest fontos nyilatkozatot írt alá Kijev támogatásáról
Orbán Viktorról és a Fideszről is beszélt Toroczkai
A pártelnök beszédében a választások utáni politikai helyzetet is értékelte.
Toroczkai szerint jelenleg két pártelnök van jelen aktívan az Országgyűlésben: Magyar Péter és ő maga. Orbán Viktorról azt mondta, hogy „elvitorlázott”, és úgy fogalmazott, hogy a Fidesz vezetése szerinte láthatatlanná vált.
A politikus azt is állította, hogy a Fidesz nem nézett szembe a választási vereséghez vezető hibáival.
„A Fidesznél ez a szembenézés teljesen elmaradt”
– mondta Toroczkai, aki szerint ennek további politikai következményei lehetnek a pártra nézve.
A Mi Hazánk elnöke ugyanakkor saját pártja parlamenti szerepét felértékelődöttnek nevezte, és úgy fogalmazott:
„A jövő tehát a miénk!”
Vízválság és energia is szóba került
Toroczkai hosszabban beszélt Magyarország vízhelyzetéről is. Külön kitért a Duna–Tisza közi Homokhátság kiszáradására, és azt állította, hogy a problémákért nem kizárólag az éghajlatváltozás, hanem az elmúlt évtizedek politikai döntései is felelősek.
Az energiaválság kapcsán az orosz–ukrán háborút és az uniós szankciókat emelte ki. A pártelnök szerint a fegyveres konfliktus mielőbbi lezárása fontos lenne az európai energiaárak szempontjából is.
Beszédében emellett a közbiztonság, az oktatás és a családpolitika kérdéseit is érintette, miközben több ponton bírálta Magyar Péter kormányát és más parlamenti pártok politikáját.
Tisztújításról is döntenek
A kongresszuson a Mi Hazánk elnökéről, elnökhelyetteséről és alelnökeiről is döntenek. A pártelnöki posztért ismét Toroczkai László, az elnökhelyettesi tisztségért pedig Dúró Dóra indult. Az alelnöki pozíciókra több jelenlegi vezető mellett új jelöltek is pályáznak.
A tisztújítás eredményét várhatóan a kongresszus későbbi szakaszában ismertetik.
Borítókép: Youtube / Toroczkai László
Olvass tovább: Egy titkosított CIA-akta szerint Jézus tudhatott a világvége időpontjáról