Jon Snow a Trónok harca egyik legszerethetőbb karaktere, aki mindent feláldozna közeli-távoli barátaiért, valamint népéért, igyekszik kimaradni a regényfolyamot és a sorozatot is átszövő véres politikai intrikákból és bátran megállja a helyét, amikor harcra kerül sor. Az igazi Jo(h)n Snow is ilyen volt, bár nem hadseregeket vezetett háborúba, hanem egy másik halálos ellenséggel vette fel a küzdelmet.

Jon Snow
A Trónok harca Jon Snowja. Forrás: Facebook/Game of Thrones

A rettegett kolera

Ha bármely olyan európai nagyárosba ellátogatunk, amely már a 17-18. században is jelentős települések számított, biztosan találunk egy emlékművet, templomot, vagy feliratot, ami arra utal, hogy a város lakói hálát adnak a Teremtőnek, mert megmenekültek valamilyen halálos járvány pusztító karmaiból. Az egyik ilyen fertőző ragály a magyar történelemből is jól ismert kolera, amely az 1830-as években jelent meg Európában.

A Vibrio cholerae baktérium által okozott betegség súlyos hasmenéshez és hányáshoz vezet, a beteg pedig kiszáradás miatt rövidesen életét veszti. A korban gyógyszer a súlyos betegségre nem volt és elsősorban a zsúfolt nagyvárosok szegény sorban élő tömegei között terjedt villámsebességgel, például Londonban is, ahol az 1850-es években sok tízezer halálos áldozattal járó járványokat okozott.

A kolea korabeli ábrázolása: a frontok betegsége:

John Snow megállítja a halálos kór terjedését

A korban úgy gondolták, hogy a kolera a levegőben terjed, egy 1844-ben diplomázott angol orvos, bizonyos John Snow azonban nem fogadta el ezt az elképzelést. Már 1849-ben publikálta elképzeléseit ezzel kapcsolatban, ám az 1854-es járvány idején a gyakorlatban is “kipróbálhatta” elméletét, amikor Lonodon Soho városrészében ütötte fel a fejét a rettegett betegség. Soho ma szórakoztatónegyedként ismert, a korban azonban elsősorban szegény népesség lakta, akiknek tagjai sorban kapták el a betegséget.

Snow azonnal vizsgálódásba kezdett és térképre vitte a fertőzések helyeit. Így sikerült rájönnie arra, hogy valójában egy fertőzött vizet szállító vezeték mentén betegszenek meg az emberek. Amikor pedig ezt kicserélték, hirtelen eltűnt a kolera is. Természetesen elméletét még ekkor sem fogadta el a konzervatív tudományos közeg, csak az 1860-as években érett meg erre a korszellem. Ezt azonban Snow már nem ért meg: 1858-ban sztrókban elhunyt.

John Snow
Forrás: Creative Commons

John Snow-t ma nemcsak a járványügy egyik atyjaként tartjuk számon, hanem az aneszteziológia egyik úttörőjeként is. Éterrel és kloroformmal kísérletezett először állatokon, majd embereken is, így sikerült beállítania a megfelelő dózist. Ennek köszönhetően Viktória királynőnek is tudott segíteni Lipót fiának és Beatrice lányának szülésekor, 1853-ban és 1857-ben, írja a BBC.

Ez is érdekelhet: Egy éjszaka alatt 1700 embert ölt meg a tó: az 1986-os Nyos-katasztrófa megdöbbentő története

Hazánkban véres felkeléshez vezetett a kolera, ami a reformkor egyik alapjává vált

A kolera egyébként a modern magyar történelmet is formálta. Az első és több százezer halottat követelő járvány még 1831-ben ütötte fel a fejét északkeleti vármegyéinkben, Kassától északra. A megfékezés érdekében a hatóságok megtiltották az érintett zömmel ruszin és szlovák munkaerő délre vándorlását mezőgazdasági idénymunka (és megélhetés) céljából, ráadásul még az egyes települések közötti mozgást is megtiltották, hogy ne terjedjen tovább a betegség. Emellett a hatóságok klórmészporral, bizmutporral és különböző savakkal próbálták fertőtleníteni a kutakat, fertőzött házakat.

A mozgásában akadályozott, éhező lakosság erre véres felkeléssel válaszolt, számos nemesi származású családot gyilkolva le. A kolerafelkelés így fontos tanulságul szolgált a reformkor nemessége számára a jobbágyfelszabadítás szükségessége vonatkozásában. Magyarországon egyébként a szabadságharc idején is súlyos kolerajárvány dühöngött és a rettegett kór visszatért 1854-ben, 1866-ban és 1872-ben is. Utóbbi volt a legsúlyosabb járvány, amely több mint negyedmillió halottat követelt. A kolera kórokozóját majd csak Robert Koch ismeri fel 1884-ben.

A kolera egyébként máig nem tűnt el: a ’90-es években Peruban, 2010-ben Haitin okozott súlyos járányt sok ezer halottal. Legutoljára pedig Jemenben ütötte fel a fejét 2017-ben.

Ezt olvastad már? Történelmi felfedezés: 42 elveszett oldal került elő egy ősi bibliai kéziratból