Nagyon kevés ország mondhatja el azt magáról, hogy sorozatban 40-nél is több versenyt tudott megrendezni változatlan néven és ugyanazon a pályán. A Hungaroring és a Magyar Nagydíj ezek közé tartozik, a négy évtized alatt pedig különleges számokat generált. A jelenlegi mezőnyből többen is itt szerezték első győzelmüket, ez pedig csak egy érdekesség a sok közül.

Szerző: Szikora Tamás

Az első mindig különleges 

Hatan is a Hungaroringen ünnepelték életük első győzelmét a Formula-1-ben és közülük azóta hárman világbajnokok lettek. Damon Hill 1993-ban diadalmaskodott a Williams színeiben, három évre rá pedig már vb-címet szerzett. Fernando Alonso a Renault volánjánál 2003-ban a pole-pozícióból indulva látta meg elsőként a kockás zászlót, majd 2005-ben megkaparintotta élete első világbajnoki címét, amit 2006-ban egy újabb követett. Hasonló utat járt be ilyen szempontból Jenson Button, akinek viszont karrierjében elég sokat kellett várni az első győzelemre. Ezt 2006-ban szerezte meg a Hondával, elképesztő módon 20 év alatt ez mindössze az első esős verseny volt a Hungaroringen, a káoszból pedig a brit pilóta jött ki a legjobban. 

Button három évvel később, 2009-ben Brawn GP-vel lett végül világbajnok, ő viszont máig az utolsó olyan pilóta, aki 2-3 évvel a Hungaroringen szerzett sikere után vb-címig jutott. 2008-ban ugyanis Heikki Kovalainen szerezte meg élete első és egyetlen F1-es győzelmét. Azon a versenyen Felipe Massa magabiztosan haladt az élen, ám néhány körrel a leintés előtt a Ferrari erőforrása megadta magát, így Kovalainen ölébe hullott a győzelem. 

Jóval később, 2021-ben Esteban Ocon nyert az eső miatt kifejezetten emlékezetes és fordulatos versenyen, ami máig az egyetlen győzelme. 2024-ban aztán Oscar Piastri nyerte a Magyar Nagydíjat. Ez sem lett egy kevésbé emlékezetes verseny, mivel bár Piastri előnyben volt, a McLaren stratégiája miatt a kiállások után hátrányba került csapattársával szemben. A csapat végül arra kérte Lando Norrist, hogy engedje vissza maga elé Piastrit, de a brit erre csak a verseny vége előtt néhány körrel volt hajlandó. Ez elég feszültté tette a helyzetet, egyúttal egy újabb emlékezetes sztorit produkált Magyarországon. 

Nyolc hónap alatt elkészült a pálya

A Hungaroring mindössze nyolc hónap leforgása alatt épült meg. Hivatalosan a munkálatok 1985 októberében indultak, teljesen pedig 1986 májusára készültek el. Ez akkor rekordnak számított, azóta pedig időnként többször is átalakult a pálya. Az egyik legkomolyabb módosítás 2003-ban történt, ekkor bővült ki 4381 méter hosszúra a Hungaroring és azóta is ugyanazt a vonalvezetést alkalmazzák, az idei évre pedig grandiózus infrastrukturális fejlesztések valósultak meg. Ennek főbb elemei már 2025-re készen voltak, de teljes egészében idén fejeződött be a munka.

A leghosszabb folyamatos rendezés ugyanazon a pályán 

Amennyiben azokat a versenyeket vesszük alapul, amelyeket kezdettől fogva megszakítás nélkül rendeznek meg, ám végig ugyanazon a néven és egyetlen pályán, akkor ezek közül a Hungaroring áll a legjobban. Bár a legtöbbször megrendezett versenyek sorában a Magyar Nagydíj a 41 rendezéssel a 11. pozíciót foglalja el vasárnaptól, az előrébb járó futamokat sokszor különböző pályákon bonyolították le, vagy pedig megszakításokkal. A brazil versenyt például két pályán és eleve két különböző néven rendezték meg eddig, de az 1950 óta minden évben lebonyolított Brit és Olasz Nagydíjakra is több pályán került sor. A magyar futamokra viszont minden esetben a mogyoródi aszfaltcsíkon és szerencsénkre 1986 óta egy év sem maradt ki. 

Az egy pályán elért legtöbb pole-pozíció rekordja

Ez a rekord is a Hungaroringhez fűződik. Lewis Hamilton a 2026-os versenyhétvége előtt összesen kilenc alkalommal szerezte meg a pole-t Magyarországon. A vonatkozó rangsorban második helyen holtversenyben van nyolc rajtelsőséggel szintén Hamilton Ausztráliában valamint Michael Schumacher (Japánban), és Ayrton Senna (San-Marinói Nagydíjon). Nem lehetetlen, hogy az egy pályán elért győzelmek csúcsa is Magyarországhoz fűződjön a jövőben.Hamilton eddig nyolcszor nyert nálunk, ennél több sikert egy helyszínen szintén a britek hétszeres világbajnoka tud felmutatni, a Brit Nagydíjat kilencszer nyerte meg.