Orbán Viktor volt miniszterelnök szerint neki semmi köze nincs a hatvanpusztai épületegyütteshez, amit sokan 18-19. századi francia kastélyokhoz hasonlítanak és még többen kérdezik, hogy vajon miért lehet szüksége a 86. életéve felé haladó apukának például elmélkedő sétányra, vagy többszáz négyzetméteres reprezentatív térre. Most milliós bírságot kapott, a feljelentések pedig sokasodnak.
Honnan van a pénz?
Id. Orbán Győző nem született sem gazdagnak, sem vállalkozónak, ám sikeresen – és sokak szerint legalább is gyanús körülmények között – privatizálta saját magának a gánti kőbányát, majd további bányákat szerzett, logisztikai céget alapított és fia kormányai idején sorra nyerte el a nagy állami építkezések különféle beszállítói feladait. Olyannyira, hogy a Dolomit Kft. csak tavaly 2,6 milliárd forint profitot termelt, amiből id. Orbán Győző 1,3 milliárd osztalékot vett ki. Ehhez aprópénzzel (50 millió forinttal) járult hozzá a Gánt Kő Kft.
A milliárdos osztalékból épp juthat luxusberuházásokra is, mint a hatvanpusztai egykori Habsburg-majorság kastéllyá alakítása Alcsútdoboz mellett. Csakhogy a Magyar Építész Kamara szerint mindezt szabálytalanul tette az apa.
Bár Hadházy Ákos volt független országgyűlési képviselő már korábban feljelentést tett a szabálytalanságok miatt, akkor elutasították azt. Most talán vizsgálat indulhat a rendőrség részéről is.

Elsőre meglepő dolgok miatt kapott milliós bírságot Orbán Viktor apja
Az RTL Híradója szerint ugyanis a Magyar Építész Kamara majdnem 6 millió forintra bírságolt a beruházás miatt. Egyrészt közölték, hogy nem adtak engedélyt műemléképületek bontására (ez az egykori Habsburg-istállókat takarja), ám ez mégis megtörtént és Taraczky Dániel, a hatvanpusztai építészt el is marasztalták és meg is bírságolták már emiatt, igaz, nem jogerősen egyelőre.
Mégsem felejtették el Orbán Viktort egykori szövetségesei? Nemzetközi, védettséget adó csúcspozíciókra pályázhat
Orbán Viktor szerint neki nincs köze apja majorságához, Gulyás Gergely egykori Miniszterelnökséget vezető miniszter és későbbi Fidesz-frakcióvezető szerint azonban nem műemlékrombolás, hanem műemlékmentés történt a területen, még úgy is, hogy az egykori műemléket lerombolták.

A Magyar Építész Kamara szerint mindenesetre szabálytalan volt a védett istállók lerombolása, de többek között a bejelentés nélkül épült díszmedence, a napelemek, és támfalak is.
Taraczky és Orbán egyébként jelenleg Szerbiában vannak, korábban egy trombitafesztiválon vettek részt Világi Oszkár, a MOL vezérigazgató-helyettesével.
Szakadni fog hamarosan a Fidesz? Egy felmérés szerint jó esélyeik lennének a szakadároknak