Új, országos társadalmi egyeztetési platformot indít a Tisza Párt Közhang néven. Radnai Márk szerint az új felületen a magyarok nemcsak elmondhatják véleményüket országos és helyi ügyekben, hanem azt is nyomon követhetik majd, mi történik a javaslataikkal. A név különös módon Magyar Péter múltjához is kapcsolódik: a miniszterelnök fiatalon szerepelt egy azonos nevű ATV-s műsorban.
Új szintre emelné a társadalmi egyeztetést a Tisza Párt
Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy hamarosan elindul a Közhang, amelyet Magyarország első közösségi társadalmi egyeztetési platformjaként mutattak be.
„Azt mondtuk a kampány alatt, hogy együtt írjuk Magyarország jövőjét. Ehhez viszont most szintet kell lépnünk” – írta Radnai.
A kezdeményezés célja a párt szerint egy folyamatos társadalmi párbeszéd kialakítása. A tervek alapján a felület érthető információkat, edukációt és átláthatóságot biztosítana, miközben a felhasználók azt is követhetnék, mi történik az általuk megfogalmazott véleményekkel és javaslatokkal.
A Közhangon az országos és helyi ügyeket is megnyitnák a társadalom előtt, így a felhasználók elmondhatják érveiket és véleményüket, valamint nyomon követhetik, hogyan válik egy-egy felvetésből konkrét döntés vagy változás.
„Ne csak nézzük a jövőt, hanem alakítsuk is”
A még el nem indult weboldalon jelenleg több üzenet váltja egymást. Ezek között szerepel:
- „Magyarország első társadalmi egyeztetési platformja.”
- „Ne csak nézzük a jövőt, hanem alakítsuk is.”
- „Évtizedek óta arra várunk, hogy ne csak ígéretek legyenek.”
- „Magyarország jövője közös ügyünk.”
- „Hamarosan elindulunk.”
A Telex szerint a kozhang.hu domaint még januárban regisztrálta egy magánszemély.
A kezdeményezés alapján egyfajta folyamatos, digitális társadalmi egyeztetési rendszer körvonalazódik, amely több szempontból is emlékeztethet a korábbi nemzeti konzultációkra, azzal a különbséggel, hogy a Tisza Párt ígérete szerint ezúttal a javaslatok sorsa is követhető lesz.
A Közhang név már ismerős lehet
A névnek ráadásul érdekes előélete van. Közhang címmel korábban egy ATV-s műsor futott, amelyet Juszt László vezetett. A műsor egyik 2002-es adásában pedig a fiatal Magyar Péter is szerepelt. A később politikussá vált Magyar akkor a későbbi politikai elemzővel, Mráz Ágoston Sámuellel együtt beszélgetett Medgyessy Péter múltjáról, valamint az ügynökügyek kezeléséről.
Így több mint két évtizeddel később ugyanaz a név egy, a Tisza Párt által létrehozott társadalmi egyeztetési platform elnevezéseként térhet vissza.
Ha lemaradtál volna: Keményen szembemehet Magyar Péterrel is az új köztársasági elnök – miért támadja mégis ilyen vehemensen az ellenzék?
Radnai Márk már korábban is a társadalmi részvételért felelt
A kezdeményezés illeszkedik a Tisza-kormány korábbi terveibe is. Magyar Péter májusban jelentette be a Működő és Emberséges Magyarország Intézet (MEMI) létrehozását, amelynek keretében Radnai Márkot a működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
Radnai feladata többek között az, hogy „a társadalom véleményét becsatornázza a politikai döntéshozatalba”.
A kormánybiztos korábban azt mondta, hogy a MEMI politikailag független intézmény lesz, amelynek célja a széles körű társadalmi részvétel megszervezése, és amelyben nincs pártpolitikai érdek. Az intézmény működését az állam finanszírozza.