Miközben Nagy Márton gazdasági miniszterként tett egyetlen jövőre vonatkozó reménye, terve, ígérete sem vált valóra a gazdasági fejlődés kapcsán, a miniszter úgy tűnik előszeretettel költötte a közpénzt akkor és utólag is megmagyarázhatatlan luxusszállásokra, magánrepülőgépekre. Eközben történelmünk egyik legnagyobb inflációs hullámát nyögte hazánk.
Kiadta a minisztérium a megmagyarázhatatlan adatokat
Nagy Márton külföldi hivatalos útjainak költségeiről kapott adatok alapján 2023 és 2026 között több tízmillió forint közpénzt költöttek a nemzetgazdasági miniszter utazásaira és szállására. A számok alapján nem egyszerűen drága utakról van szó: több esetben a választott szállás és az utazás módja is nehezen indokolható.

A konkrét adatok a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, illetve a tárca jogutódjától közérdekű adatigénylésre kiadott dokumentumokból származnak. Ezekből derült ki, hogy Nagy Márton 2023 és 2026 között 32 ország 51 városában járt hivatalos úton, összesen 115 külföldi éjszakát töltve el. A szállásokra összesen 51,9 millió forintot fizettek ki, ami éjszakánként átlagosan 451 ezer forintos költséget jelentett, írja a 24.hu.
Ez már önmagában is összehasonlítható adat: a KSH 2026. júliusi adata szerint a magyar nettó mediánkereset 438 ezer forint volt. Vagyis egy átlagos külföldi éjszaka Nagy Márton esetében többe került, mint amennyit egy magyar munkavállaló egy teljes hónap alatt hazavisz, írja a hvg.hu.
A legkirívóbb közpénzégetések
A részletes költségek között még kirívóbb tételek is akadnak. 2025 szeptemberében két éjszakára 1,8 millió forintot fizettek a londoni The Staffordban, míg a koppenhágai Hotel Sandersben három éjszaka 3,8 millió forintba, vagyis éjszakánként körülbelül 1,2 millió forintba került. Az antwerpeni Botanic hotelben két éjszakára 980 ezer forintot számoltak el.

A szállodaválasztás sem tűnik különösebben visszafogottnak: az adatok szerint rendszeresen olyan nemzetközi luxusszállodaláncok hoteljeit választották, mint a Four Seasons, a Mandarin Oriental, a Ritz-Carlton vagy a Waldorf Astoria. Antwerpenben ráadásul Nagy Márton többször is ugyanabban a luxusszállodában szállt meg, miközben hivatalos programja Brüsszelben volt. Ugyanígy tett Zágrábban (Adria-parti szállással) és a Távol-Keleten is.
A magánrepülőt is az adófizetők fizették
Az utazások költségét a magánrepülők használata is jelentősen megdobta. A 2024 januári párizsi–davosi út 39,7 millió forintba került, ebből 30 millió forintot önmagában a magángép vitt el. A HVG szerint ráadásul olyan úticélok esetében is előfordult a privát repülőgép használata, amelyek kereskedelmi járatokkal is könnyen elérhetők.
Különösen érdekes a 2024-es dél-koreai út. Nagy Márton és héttagú delegációja Csedzsu-szigeten is járt, amely Dél-Korea egyik legnépszerűbb üdülőhelye, Korea Hawaii-aként emlegetik. A hivatalos célként „stratégiai partneri egyeztetés” szerepel, miközben a rendelkezésre bocsátott adatokból nem derül ki pontosan, hány napot töltött ott a miniszter, illetve milyen konkrét programja volt a szigeten. A delegáció szállása ugyanakkor öt napra valamivel több mint egymillió forintba került.

Így vált Nagy Márton tehetőssé az Orbán-kormány alatt
A Válasz Online háromrészes oknyomozása (ITT, ITT és ITT) alapján megállapítható, hogy Nagy Márton a családjához és annak üzleti környezetéhez kapcsolódó gazdasági érdekeltségek révén rendkívül vagyonossá vált az elmúlt években. A lap szerint különösen fontos szerepe van testvérének, Nagy Szilárdnak, illetve az általa működtetett ügyvédi körnek, amely az évek során számos állami és állami hátterű vállalattól kapott megbízást.
A Válasz Online összesítése alapján legalább 80 állami érdekeltség megbízásai kapcsolódnak ehhez a körhöz, 34 vállalat esetében pedig legalább 8,2 milliárd forintnyi konkrét szerződéses összeget is azonosítottak. Nagy Márton saját vagyonnyilatkozata szerint 2014 óta rendelkezik egy 89 négyzetméteres, II. kerületi lakással, amelyet még jegybanki vezetőként vásárolt, és amelynek megszerzéséhez az MNB pénzügyi segítséget is nyújtott.
Luxusingatlanok, alapkezelők
A család ingatlanvagyona azonban ennél jóval jelentősebb, hiszen feleségének részesedése van egy 168 négyzetméteres, mintegy félmilliárd forintra becsült II. kerületi luxuslakásban, amelynek nagyobb része Nagy Szilárd tulajdonában van, emellett pedig egy nagyjából 150 millió forint értékű vászolyi ingatlan is a feleség érdekeltségébe tartozik. A budai luxusingatlanra 447 millió forintos banki jelzálogot jegyeztek be, amelyet a Válasz Online szerint mindössze négy-öt hónap alatt vissza is fizettek.
Ha lemaradtál volna: Meglepő dolgok miatt kapott milliós bírságot Orbán Viktor apja a kastélyépítése kapcsán
A család üzleti hálózatának fontos szereplője Fenyvesi Péter is, aki korábban Nagy Szilárd ingatlanvagyonának kezelésében vett részt, később pedig a Trustify Befektetési Alapkezelő vezetője lett. A Trustify által kezelt magántőkealapok a Válasz Online szerint jelentős állami tőkéhez jutottak, így például a Trustify Impact I. 35 milliárd forintot kapott egy állami tőkeprogramból, miközben az alap önrészének finanszírozásához állami garanciával biztosított banki hitel is kapcsolódott. Ezek az alapok többek között balatoni ingatlanfejlesztésekben, budai irodaházban, energetikai és technológiai vállalkozásokban, valamint nap- és szélerőművekben szereztek érdekeltségeket, köztük olyan zánkai ingatlanprojektben is, amely korábban állami tulajdonban volt.
A három Válasz Online-feltárás alapján így egy olyan, állami pozíciókat, családi üzleti kapcsolatokat, ügyvédi megbízásokat, ingatlanokat és jelentős állami forrásokkal működő magántőkealapokat összekapcsoló hálózat rajzolódik ki, amelynek révén Nagy Márton közvetlenül vagy családján keresztül jelentős értékű vagyonelemekhez és üzleti érdekeltségekhez kapcsolódik.
Horror túlárazás Pakson: Orbán-közeli és tiszás vállalkozók, politikusok vágták zsebre a fejlesztésre is használható pénzt?