A téli menetrendi időszakban is a korábbi években megszokott kapacitással üzemelnek az Air France és a KLM budapesti járatai. A két légitársaság összesen heti 48 járatot közlekedtet Budapest, Párizs és Amszterdam között 2027 márciusának végéig.
A téli menetrend a téli időszámításra való átállással vette kezdetét, és 2027 márciusának végéig tart. Az Air France-KLM csoport eközben több kontinensen is bővíti járatkínálatát, igazodva a téli utazási szezon keresletéhez – írja az AIRportal.hu.
Las Vegas, Orlando és Brazília is több járatot kap
Az Air France a téli időszakban 78 ország közel 170 célállomására napi mintegy 725 járatot üzemeltet. Az előző téli menetrendhez képest Észak-Amerika felé 6, Dél-Amerika irányába 3, Ázsia felé 2, az Ibériai-félszigetre pedig 5 százalékkal növeli kapacitását.
Az észak-amerikai hálózatban összesen 23 célállomás szerepel. Las Vegas télen is elérhető marad, a kiemelt időszakokban pedig naponta indulnak majd járatok Orlandóba. A karibi térség iránti növekvő kereslet miatt szintén bővül a járatok száma.
Dél-Amerikában elsősorban Brazília kap nagyobb szerepet: december 21-től az Air France naponta két járatot indít Rio de Janeiróba, Fortalezába pedig napi egy összeköttetést biztosít.
Ezt is olvasd el: Brutális repülőjegy-drágulás jöhet 2027-ben, a Ryanair-vezér is figyelmeztet
Phuket, Bangkok és a Maldív-szigetek felé is bővül a kínálat
Ázsiában a téli időszak kedvelt üdülőhelyei kerülnek előtérbe. Phuket, Bangkok és a Maldív-szigetek irányába is több járat közlekedik majd. Afrikában pedig újdonság, hogy a téli menetrendben már minden nap lesz Air France-járat Párizs és a Kilimandzsáró között.
A légitársaság az utasélmény fejlesztésére is figyelmet fordít: a téli időszakban a regionális járatokon is elérhetővé válik az ingyenes, nagy sebességű Wi-Fi. Emellett a Bostonba, Houstonba és New York-Newarkba közlekedő járatokon is foglalható lesz a Boeing 777-200ER gépeken kialakított exkluzív La Première első osztály.
A KLM Európában is erősít
A holland királyi légitársaság az amszterdami Schiphol repülőtérről 64 ország 164 célállomására közlekedik a téli menetrendben.
Minneapolis és San Diego télen is elérhető marad, Panama City, São Paulo és Curaçao felé pedig több járatot indítanak. Európában a finnországi Lappföld két népszerű célpontja, Rovaniemi és Kittilä kap nagyobb járatszámot, de Bázel és Firenze irányába is bővül a kínálat.
Budapest felé marad a heti 48 járat
A budapesti útvonalakon az Air France-KLM csoport nem tervez változást a korábbi években megszokott kapacitáshoz képest.
Az Air France heti 22 járatot közlekedtet a párizsi Charles de Gaulle repülőtér és Budapest között, a KLM pedig heti 26 összeköttetést biztosít az amszterdami Schiphol és a magyar főváros között.
A két légitársaság így együttesen heti 48 járattal kapcsolja össze Budapestet a két jelentős európai légiközlekedési csomóponttal egészen a téli menetrend 2027. március végi lezárásáig.