Újabb amerikai útvonalon repülhetünk közvetlenül Budapestről

Bár a hivatalos bejelentés még várat magára, a Budflyer blog szerint jó esély van arra, hogy az Air Canada is közvetlen transzatlanti járatokat fog üzemeltetni Budapestről, így új amerikai útvonalon repülhetünk hamarosan.

Nagy kétséges az új amerikai útvonal

Egyelőre azonban posztjukból még az sem tuti, hogy melyik kanadai nagyvárosból fognak felszállni az Air Canada Airbus A321XLR-esei. Ilyen gépeket rendelt korábban a magyar fapados Wizz Air is, ám nagy részüket nemrég visszamondta miután úgy döntött, felhagy a belső-ázsiai és közel-keleti terjeszkedéssel és inkább az európai piacaira koncentrál.

Az Air Canada azonban egy posztja szerint arról ír, hogy új járatokat tervez indítani ezen új gépeivel, amelyek Montrealból vagy Torontoból indulnának és számos európai desztinációra érkezhetnek a légitársaság grafikája szerint. Ezek között van hazánk és ezáltal a budapesti reptér is.

A sok kérdőjel az amerikai útvonallal kapcsolatban
Egyelőre sok a kérdőjel. Forrás: FB/Budflyer

A blog kommentelői szerint hazánk a térképen annyira pici, a kérdőjelek pedig olyan nagyra vannak rajzolva, hogy elhelyezkedésük akár a környező országokra (pl. Szlovákiára, Csehországra és Lengyelországra) is utalhat, de kétségtelen, hogy a kérdőjel tömegének nagy része hazánkra esik. Mark Galardo, az Air Canada ügyvezető alelnöke azonban egyértelművé tette egy posztjában, hogy Magyarország is a versenyzők között van.

A kommentelők azt is megjegyzik, hogy utazni olyan keskenytörzsű gépeken, mint az A321XLR is, meglehetősen kényelmetlen, pláne ilyen hosszú utakon (korábban a Budapest-New York is majdnem 10 órás út volt közvetlen járattal).

Akárhogy is, jó hír, hogy az Air Canada is közvetlen járatban gondolkodik. Nemrég jelentette be az American Airlines, hogy jövő májustól fog üzemeltetni újra közvetlen járatokat Budapest és Philadelphia között. Utoljára még a LOT lengyel légitársasággal lehetett közvetlenül utazni – ha nem számítjuk a ritka charter járatokat -, ám ezt a járatot a koronavírus-járvány tönkretette.

Újabb közvetlen amerikai útvonal Budapestről
Forrás: depositphotos.com

A LOT előtt a MALÉV repült az American Airlines-zal koprodukcióban, illetve 2011-ben hozzájuk csatlakozott a Delta amerikai légitársaság. Ennek a MALÉV csődje vetett véget 2012 februárjában, ami után mindkét amerikai vállalat úgy döntött, szünetelteti budapesti járatait, inkább erősíti a ráhordó kapacitásokat más, nagyon európai repterekre hazánkból. Maradt tehát az átszállásos megoldás.

Természetesen ma is el lehet jutni Budapestről Kanadába repülővel. Ám ehhez át kell szállni, ami legalább 11 órára növeli az utazás idejét, legrosszabb esetben azonban akár 24 órán át is utazhatunk.

További, utazással kapcsolatos híreinkért pedig kattints.

Forrás:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük