Aligha kell bemutatni a szurkolóknak, a pilóták mennyire vágynak arra, hogy megkaparintsák a Magyar Nagydíj trófeáit. Az első három helyezett hosszú évek óta a Herendi Porcelánmanufaktúra alkotásaival gazdagodik, ezek pedig az egész szezon legkülönlegesebb darabjai között foglalnak helyet. A díjak elkészítése viszont óriási munkával jár és nem véletlenül annyira értékesek, miközben már most is legendás történetek kapcsolódnak hozzájuk a Formula-1 miatt.
Szerző: Szikora Tamás
200 éves hagyomány elevenedik meg a 40 éves Hungaroringen
Miközben a Mogyoródon található versenypálya éppen négy évtizede ad otthon a Formula-1-es Magyar Nagydíjnak és számos rangos nemzetközi versenynek, a Herendi Porcelánmanufaktúra éppen 200 éves jubileumát ünnepli. Az 1826-ban alapított manufaktúra mára nemcsak a kézzel készített porcelánokról szól, a magyar kulturális örökség részévé vált. Többek között ezért is passzolnak nagyszerűen a Magyar Nagydíjhoz az általuk készített trófeák. Ahogyan a versenypályán is a tökéletességet hajszolják a csapatok és a versenyzőktől is hatalmas precizitásra van szükség, úgy az ikonikus márka termékeiben is visszaköszönnek ezek az értékek.
Bár voltak időszakok, amikor különböző szponzor trófeákat osztottak ki a győztesnek és a dobogósoknak, hosszú ideje összefonódott már a Herendi és a Magyar Nagydíj története. Először 2006-ban Jenson Button volt, aki a nagydíj egyik legemlékezetesebb versenyét megnyerve, élete első futamgyőzelme során a porcelánból készült különlegességet kapta jutalmul. Azóta kisebb megszakításokkal többnyire a Herendi Porcelánmanufaktúra gyártotta a dobogósoknak szánt díjakat, amelyeket a pilóták is a legkülönlegesebbek között tartanak számon. Nem véletlenül, hiszen ezeknek a díjaknak nemcsak a megjelenése különleges.

Értékét többek között az adja, hogy kézzel készülnek, több hónap alatt nyerik el végleges formájukat és kinézetüket, miközben a magyar népművészet elemeiből nyernek ihletet. Nem elfeledve, hogy az elkészítéshez szükséges munka minden fázisa a Herendi Porcelánmanufaktúra tradicionális kézműves technológiájával zajlott. Az egyes darabok megismételhetetlen műalkotások, így a 2026-ban átadásra váró trófeák is, melyek szépen elkülönülnek egymástól. A trófeák rangjait különleges módon hangsúlyozták ki. Az első helyezettnek járó darab arany, a második helyezett díj platina, a harmadiknak szánt pedig bronzmetál színekkel lett kiegészítve.
A manufaktura közleménye szerint a győztesnek készített alkotás 53 centiméter magas és 3 kilogrammot nyom, díszítésének alapját pedig a Herendi ikonikus magyaros arany ornamentikája adja. Természetesen a konstruktőri győztesről sem feledkeztek meg, a legjobb csapatnak egy áttört porcelántál jár, amely 520 milliméter átmérőjű és 4 kilogramm súlyú. Érdekesség, hogy a másodikként célba érő versenyző trófeája azért platina és nem ezüst, mert az ezüsttel szemben ez nem oxidálódik.
A Herendi és az F1 különleges kapcsolata
Több olyan dolog történt az elmúlt bő egy évtizedben, ami csak még inkább megdobta a Herendi Porcelánmanufaktúra ismertségét. A 2015-ös Magyar Nagydíjon Sebastian Vettel diadalmaskodott a Ferrarival, de a fémből készült egyszerűbb trófea nem igazán nyerte el tetszését. Panaszai hamar bejárták a világsajtót, végül mégis meglepték egy kisebb Herendivel. Ez is jól jelezte, van igény a legendás művészeti alkotásokra, amit csak tetézett, hogy később többen is szót emeltek a több országban alkalmazott szponzor trófeákkal és a sokszor jellegtelen díjakkal kapcsolatban.
Ezt olvastad már? 40 éve megszakítás nélkül: a Magyar Nagydíj különleges statisztikái
Ez viszont csak az egyik olyan sztori, ami kiemelkedőbbé tette a manufaktura és a sportág közötti kapcsolatot. 2023-ben ugyanis Max Verstappen nyerte meg a Hungaroringen rendezett versenyt, a pódiumon való pezsgőzés közben viszont a második helyen zárt Lando Norris egy rossz mozdulattal összetörte a holland egyedi porcelánját. Mindez elég jól lett dokumentálva, így mindenki láthatta, miként törik el egy 15 millió forint értékű díj, amit akkor nagyjából harmincan készítettek durván fél éven át. Végül a történet azzal zárult, hogy mivel a Herendi örökös pótlási garanciát vállal ezekre az alkotásokra, valamint a trófea mintája is megvolt, néhány hét alatt újra legyártottak. Ezt akkor személyesen vitték el Verstappennek, az átadáskor pedig Norris is jelen volt, így még nagyobbat szóltak az erről készült felvételek.
Részben ebből fakadóan jött aztán az ötlet, hogy 2024-ben Norris a manufakturával együtt dolgozva indult Magyarországon egy kézzel festett Herendi mintájú sisakban. Az említett sztorik révén a Totalcar kérdésére adott válaszból idén július elején kiderült, Sebastian Vettelt és Lando Norrist is a Herendi Porcelánmanufaktúra tiszteletbeli tagjává választották, ráadásul néhány éve a Mclaren pilótája még a festőasztalokhoz is beállt egy rövid időre. Kíváncsian várjuk, 2026-tól miként íródik tovább az F1, a Magyar Nagydíj, illetőleg a Herendi különös története.