Két ember vesztette életét péntek délután az M80-as autóúton, Rönök közelében történt súlyos balesetben. A tragédia ismét előtérbe hozta azt a kérdést, hogy elegendőek-e a jelenlegi alkalmassági vizsgálatok az idős autóvezetők esetében.
Két autó sofőrje is meghalt a Vas vármegyei Rönök közelében történt pénteki balesetben. Az RTL információi szerint az egyik járművet egy 90 éves férfi vezette, és ő okozhatta a tragédiát.
A beszámolók alapján a Szentgotthárd irányába haladó Audi 90 éves sofőrje először érintőlegesen összeütközött egy magyar rendszámú Fiat lakóautóval. Az Audi bal első kereke megsérült, az autó pedig ezt követően áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a lakóautó mögött érkező Hyundaijal.
A Hyundai a szalagkorlátnak csapódva állt meg, az Audi és a Hyundai sofőrje pedig olyan súlyosan megsérült, hogy életüket már nem lehetett megmenteni. A lakóautóban utazók nem sérültek meg.
Mind a két járműbe beszorult egy-egy ember. Őket feszítővágóval szabadították ki, majd kiemelték és átadták a mentőknek a körmendi és a szentgotthárdi hivatásos tűzoltók. – tájékoztatott az esetről a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A tragédia körülményeinek tisztázása még folyamatban van, az eset azonban ismét ráirányította a figyelmet egy régóta vitatott kérdésre: miként lehet eldönteni, hogy egy idős ember meddig képes biztonságosan autót vezetni?
Hetven év felett kétévente vizsgálják az alkalmasságot
Magyarországon az életkor előrehaladtával egyre gyakrabban kell megújítani a vezetéshez szükséges egészségügyi alkalmasságot. Hatvan év felett háromévente, hetven év felett pedig már kétévente szükséges orvosi vizsgálaton részt venni.
Dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője az RTL Híradónak arról beszélt, hogy ezek a vizsgálatok nem puszta formalitások. Az orvosok többek között ellenőrzik a páciens vérnyomását, látását és hallását, valamint szükség esetén laborvizsgálatot és EKG-t is végeznek. Figyelembe veszik azokat a krónikus betegségeket is, amelyek befolyásolhatják a biztonságos vezetést.
Torzsa hangsúlyozta, hogy az orvosoknak közlekedésbiztonsági szempontból is komoly felelősségük van. Mint fogalmazott, ha egy páciens „nem lát, nem hall”, akkor az már balesetveszélyes helyzet lehet, és ilyenkor nem szabad engedélyezni a további vezetést.
Ugyanakkor szerinte önmagában a magas életkor nem jelenti automatikusan azt, hogy valaki alkalmatlan a vezetésre. Vannak olyan 90 éves emberek is, akik megfelelő egészségi állapotban vannak, és továbbra is biztonságosan képesek autót vezetni.
Ha lemaradtál: 200 új zebra és nyugodtabb lakóutcák: nagy gyalogosbarát átalakítás jöhet Budapesten
Virtuális valósággal vizsgálnák a sofőrök reakcióit
Lovas Károly közlekedésbiztonsági szakértő viszont úgy véli, lenne lehetőség a jelenlegi alkalmassági vizsgálatok korszerűsítésére. Szerinte modernebb eszközökkel objektívebb képet lehetne kapni arról, hogy egy idős sofőr miként reagál váratlan közlekedési helyzetekre.
Az egyik lehetőség a virtuális valóság alkalmazása lenne: szimulált közlekedési szituációkban lehetne vizsgálni például a reakcióidőt, a figyelmet és a veszélyhelyzetek felismerését.
A szakértő olyan plusz vizsgálati módszerekről beszélt, amelyek „objektíven, gyorsan” segíthetnék az orvos döntését arról, hogy valaki továbbra is alkalmas-e a vezetésre.
A rönöki tragédia így nemcsak a baleset pontos körülményei miatt vet fel kérdéseket, hanem az idősebb sofőrök alkalmasságának ellenőrzéséről szóló vitát is újra fellobbantotta. A megszólaló szakemberek álláspontja alapján ugyanakkor nem feltétlenül egy általános felső korhatár bevezetése jelentené a megoldást: inkább annak lehet jelentősége, hogy az egészségi állapotot és a vezetéshez szükséges képességeket minél pontosabban lehessen felmérni.
Borítókép: Kép: RTL Híradó / Képernyőfotó
Olvass tovább: Túl szigorúak a menhelyi szabályok? Kormos Anett ügye után megszólalt a miniszter