A választási győzelmet követően a Tisza arról beszélt, hogy kedvező esetben akár 2030 előtt is sor kerülhet az euró bevezetésére. Az egyik legrégibb magyar brókercég szerint azonban ez teljesen esélytelen.
Kármán András néhány nappal Magyar Péter és a Tisza Párt elsöprő választási győzelmét követően beszélt arról, hogy akár 2030 előtt is bevezetheti hazánk az eurót, ha megfelelően halad a maastrichti kritériumok elérése. Több közgazdász már akkor jelezte, hogy az euró bevezetésére inkább csak évekkel később lehet esély.
Magyar euróbevezetés: a kormányt támogatók közül szinte mindenki akarja
Egy júniusi Medián-mérés szerint a magyarok háromnegyede támogatja a közös európai fizetőeszköz bevezetését, a legtöbben azonban csak alapos előkészítés után tenné meg ezt. 23%-nyi magyar utasítja csak el az eurót, akik jellemzően felülreprezentáltak az alacsonyan iskolázott, vidéki, idősebb lakosok körében. A politikai megosztottság is egyértelmű: az akkori tiszások 92%-a, míg a fideszeseknek csupán 32%-a szeretne eurót, írta a 24.hu.

A támogatók szavára – is – hallgatva a Tisza a kampányban végig az euró bevezetése mellett foglalt állást, szemben a Fidesszel. Orbán Viktor korábbi miniszterlnök sosem zárta ki kategorikusan az eurót, ám egyértelmű volt, hogy gazdaságpolitikájának egyik alapvető tétele az, hogy Magyarország fizetőeszköze a forint maradjon, amelynek árfolyamára, az ezzel összefüggő gazdaságpolitikai célok elérésére döntő befolyást gyakorolhat kormánya.
Equilor: sokkal később lehet csak magyar euró
Magyarország leghamarabb 2033-ban vezetheti be az eurót, az euróövezeti csatlakozás legnagyobb akadálya az államháztartási kritériumok teljesítése az Equilor Befektetési Zrt. elemzőinek értékelése szerint, írja az MTI. Aradványi Péter vezető elemző csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: bár tavaly egyetlen maastrichti konvergenciakritériumot sem teljesített az ország, idén a kedvező inflációs folyamatoknak, a csökkenő országkockázati prémiumnak köszönhetően az árstabilitási feltétel teljesülni látszik.
Pedig már a magyar euró terve is kész, egyik oldalán Mátyás király és Aragóniai Beatrix, a másik oldalon a balatoni vitorlás, a Phoenix.


Hozzátette: a hozamkonvergencia terén is érdemi előrelépést tett az ország, és ezek tartós teljesítését kedvező kilátások övezik. Ha 2030-ban gyors költségvetési konszolidációval sikerül csatlakozni az ERM-2-höz, azaz az európai árfolyam-mechanizmushoz, és abban teljesíteni a kötelezően előírt legalább két évet, leghamarabb 2033-ban kerülhet sor az euró bevezetésére – összegezte.
Magyar gazdasági kilátások: euróárfolyam, infláció, államadósság
Ám ehhez következetes gazdaság- és monetáris politika szükséges, tette hozzá. Az Equilor várakozása szerint a következő két évben 2,5 százalék körüli gazdasági növekedés, 76,5 százalékra csökkenő államadósság, 4 százalékra mérséklődő alapkamat és 360-370 forint közötti euró árfolyam várható.
Hozzátette: az államadósság uniós viszonylatban kiemelkedően magas kamatterhe miatt a költségvetés rövid távon kényszerpályán mozog. Az államháztartási hiányra vonatkozó feltétel sikeres teljesítésében várhatóan jelentős szerepet kap a hazai és külföldi vállalati szektor alkalmazkodása, ami az élénkülő beruházási aktivitás és a beáramló európai uniós források hatékony felhasználása révén járulhat hozzá a minimális növekedési áldozatot követelő költségvetési konszolidációhoz.

Ez is érdekelhet: 366 fölé gyengült a forint az euróval szemben: mi áll az eladási hullám mögött?
Kitért arra, hogy az alacsonyabb, 2028-tól hatályba lépő 2,5 százalékos jegybanki inflációs cél bevezetése mellett a pénzromlás jelenlegi üteme már kevésbé tekinthető alacsonynak, ami óvatosabb monetáris lazítást indokolhat. Az idén rendkívül magas, 7,5 százalékos GDP-arányos hiány várható, emiatt az államadósság a GDP 77,5 százalékára emelkedhet, és 2028-ban is még 76,5 százalékot érhet el. Az Equilor szerint a következő hónapok meghatározó kérdése a 2027-es költségvetés hitelessége lesz, mivel mindhárom nagy hitelminősítő negatív kilátást tart fenn Magyarország adósságbesorolására.
Véleménye szerint a beharangozott kiadáscsökkentések várhatóan nem lesznek elegendők, a bevételi oldalt is növelni kellene. A kiadási oldalon a célzott támogatások felülvizsgálatára kerülhet sor, míg bevételi oldalon adóemelésre lehet szükség. Az Equilor szerint 5-6 százalékos jövő évi költségvetési hiány lehet reális, mivel a beruházások túlzott visszafogása rövid távon javítaná a számokat, de jelentősen rontaná a potenciális növekedést.
A magyar részvénypiacot várhatóan pozitívan befolyásolja az euró bevezetésének kilátása, ami elsősorban a csökkenő devizakockázat miatt fokozza a hazai tőkepiac nemzetközi vonzerejét – vélekedtek az elemzők.
A magyar jegybank lépést tett az euró felé
Kiemelt kép: depositphotos.com